17
Memories
like fireworks in the corner of my heart
<Hurt>
Majdnem két teljes hónap letelik, mire
újra találkozunk.
Az EXO a Love me right promotálásával van elfoglalva, míg én teljes erővel a
Melody Monday-re koncentrálok. Nem mondom, hogy nem hiányzik a fiú, mert akkor
hazudnék, viszont az is biztos, hogy már nem olyan erősek az érzéseim, mint két
hónappal ezelőtt. Van ugyanis, hogyha az ember először valamit nagyon
intenzíven érez, és kiadja magából, amit gondol, akkor utána, ahogyan telnek a
napok, úgy ez az érzés egyre jobban elveszti intenzitását. Egy ideig én is így
voltam ezzel. Az első napokban elkezdett lecsitulni a szívem, mint az idő a
vihar utáni csendben, aztán mégis csak valahogy újra felszínre törtek az
érzéseim. Voltak azok az apró dolgok, amik mindig őt juttatták eszembe, és
sosem tudtam ilyenkor ellenállni a késztetésnek, hogy az agyam sorba ne vetítse
le az emlékeinket a szemem előtt. Elég volt, ha csak Jimyunra, azaz a közösen
kitömött plüssmackónkra néztem; a tv-t bekapcsolva éppen az EXO lépett fel
valamilyen zenei műsorban, vagy ha karaoke terem mellett sétáltam el. Annyi
emlék kötött már össze minket, hogy nem tudtam nem rá gondolni.
Mégis vissza kellett fognom magam, mert
fogalmam sem volt, hogy az utolsó találkozásunk után hogyan is állunk. Joonmyun
azóta nem adott semmi életjelet magáról, így én sem léptem vele kapcsolatba.
Néha a pillantásom percekig ott időzött a telefonos névjegyén, viszont egyszer
sem nyomtam rá a hívás gombra. Féltem, és túlságosan is büszke voltam, hogy megtegyem.
Ez egy halálos kombináció az én esetemben.
Nem csoda, hogy az elmúlt két hónap
bizonytalansága után egy kellemetlen csomót érzek a gyomromban, ahogyan belököm
az S.M. székházának nagy lengőajtaját. A biztonsági őr rögtön igazoltat, s
miután elmondom, miért vagyok itt, készségesen tovább enged, és el is
magyarázza, hogy hol van az EXO menedzserének irodája. Megnyugtat magassarkú
cipőm ütemes kopogása, miközben a harmadik emeleten lévő szoba felé tartok,
ahol hezitálok néhány másodpercet, mielőtt bekopognék. Azonban miután egy
helyeslő kiáltást hallok, lenyomom a kilincset, és egy nagy levegővétellel
benyitok.
A tágas, nagy ablakokkal díszített
helyiség sugárzik a délelőtti napsütésben, és beragyogja az összes bútort. A
menedzser az asztala mögött ül, lapozgatva egy dossziét, ám amikor tekintetünk
találkozik, rögtön udvariasan feláll, meghajol, majd be is mutatkozik. Én is
ugyanígy teszek, míg a mellettem ácsorgó producer felé csak tisztelettudóan
meghajolok.
- Biztos vagyok benne, hogy Joonmyun-ssi
is mindjárt itt lesz – jegyzi meg mosolyogva a menedzser, aki egy nálam néhány
évvel idősebb, de fiatalos kiállású férfi lehet. Vonásai nem túl szigorúak,
viszont annak a fajtának tűnik, aki pontosan tudja, hogy mikor kell gatyába
rázni a fiúkat. Csak kötelességtudóan bólintok, majd helyet foglalok a nekem
felkínált széken.
Ahogyan leülök, már nyílik is ki mögöttem az
ajtó, és megjelenik az emlegetett szamár. A szívem nagyot dobban, miközben
automatikusan felállok, köszöntve az idolt, aki végre úgy tűnik, hogy újra
őszintén tud mosolyogni. Nyoma sincsen csokoládébarna szempárjában annak a
darabjaira tört világnak, amit addig olyan készségesen felépített magának, most
a fájdalmat megint a bohó szórakozottság és a végtelen lelkesedés váltja fel.
Megkönnyebbülten elmosolyodok, ám valamiért mégis zavartan piszkálgatni kezdem
a felkötött lófarkamat. Na, ennyit aztán a magabiztosságról!
Miután a belépő Joonmyun üdvözöl
mindenkit, és tekintetünk találkozunk, nem látok se neheztelést, se haragot a
tekintetében. Ugyanolyan, mint Tao kilépése előtt. Talán ez a két hónap akkor
elég volt neki, hogy túltegye magát rajta. S még ha ez nem is a végleges
gyógyulást jelenti, talán ez elég arra, hogy egy ideig segítse enyhíteni a
sebeket.
- Szóval… - köszörüli meg a torkát a
menedzser, és kicsit félve a reakciójától pillantok vissza a férfira, ő azonban
csak szélesen mosolyog. Hmm, talán van ebben az S.M. pereputtyban olyan, aki
nem ellenzi az idolok ilyen jellegű dolgait? – Mr. Lee azt szerette volna,
hogyha módosítjuk a We Got Married szerződését, miután az EXO japán promotálása
és Joonmyun-ssi filmjének forgatása miatt nem tudjuk elengedni őt a megbeszélt
nászútra, és azt emiatt el kell törölnünk. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen
lépésekhez kell folyamodnunk, de a szerződés fél évre szól, és az hamarosan le
fog járni, Joonmyun-ssinak azután viszont még több dolga lesz. Tehát abban
egyeztünk meg, hogy természetesen az esküvő meg lesz tartva, azonban a nászutat
nem fogjuk megtartani – magyarázza felváltva a három személyre pillantgatva, és
mindig, amikor velem szemezik, van egy olyan érzésem, hogy valamit sejt.
Ennyire látja rajtam, hogy kedvelem Suhót? Vagy netalán maga a fiú mondta ezt
neki?
Fogalmam sincsen, azonban a hír még inkább
lesokkol. Tudtam, hogy ma azért hívtak az S.M. székházához, hogy módosítsuk a
szerződést, mert valami nem jön ki jól, és ezt meg kell beszélni mindegyik
féllel, arra azonban nem számítottam, hogy az egész nászutat eltöröljük.
Mármint miért? Tudom, hogy az EXO nagy népszerűségnek örvend, de azt hittem,
hogy a We Got Married érdekeit is nézni fogják, hogyha már egyszer elküldték az
idoljukat a műsorba. És eddig soha nem volt olyan, hogy a WGM során nem
tartottak volna nászutat, még a globális adásoknál is megtartották, minden
olyan híres banda tagja esetében, mint a Super Junior vagy a SHINee. És most
pont mi vagyunk azok, akik kimaradunk belőle?
Hát jó, egy kicsit azért elszontyolodom,
de legalább akkor előbb végzünk, és előbb mondhatunk búcsút egymásnak. Legalábbis
ezzel a gondolattal próbálom hitegetni magamat, de ez most valamiért inkább
megrémít, mintsem hogy kárörömmel töltsön el. Na jó, nem hazudok, igenis bánt,
hogy nem tartják meg a nászutunkat, viszont mit lehet mit tenni? Az élet megy
tovább, és talán, ha tényleg kevesebbszer fogunk ezután találkozni, akkor
könnyebb lesz elfelejtenem a vele kapcsolatos érzéseimet. Talán, bár ez eddig
sem nagyon jött be.
- Akkor viszont biztosítsák, hogy a banda
ott lehessen az esküvőn! – jön bele az alkudozásba a producer, miközben
összekulcsolja az asztalon pihentetett kezeit - Ha már nem lehet nászút,
valahogy kompenzálni kell a nézőket a kimaradt jó pillanatokért, és egy idol
csapat mindig képes erre – érvel ravasz mosoly kíséretében, és látom, ahogyan
izzik a felek között a levegő. Tipikus adok-kapok szituáció ez, aminek most én
csak a nézője lehetek, de már elég időt töltöttem ahhoz ebben az iparban, hogy
tudjam, vannak, akik ilyenkor képesek a végletekig is elmenni, és szétszedni
egymást.
Az EXO menedzsere azonban a lehető
legkisebb jelét sem mutatja sértettségnek vagy felsőbbrendű közönynek, csak lazán
megvonja a vállát.
- Semmi akadálya, hogy ne legyenek ott. Ha
ők szeretnének elmenni, akkor úgyis elfognak, aznapra nincsen programjuk –
válaszolja diplomatikusan, miközben az ölében elhelyezett határidőnaplóját
lapozgatja. Én is alig néhány napja tudtam meg, hogy a hőn áhított esküvőt
július 29-én akarják tartani, ugyanis az SBS-től is engedélyt kellett kérni,
hogy aznapra mentsenek fel a munka alól, ugyanis ezek az idióták pont szerdára
rakták a „nagy napunkat”.
- Helyes – bólint rá elégedetten a
producer, majd gyors átolvasás után elővesz az ingzsebéből egy tollat, és
aláfirkantja az elé csúsztatott szerződést. A menedzser a következő pillanatban
már nekünk is átnyújt egy-egy módosított szerződést, ami magába foglalja az
előbb elhangzottakat. A leírtak szerint ugyanis „előre nem látható változások
álltak be Kim Joonmyun napirendjében, ezért szükséges az alapszerződés
módosítása.”
Eddig nem nagyon zavart, hogy a fiú idol,
hiszen bár éppen eleget szervezkedett az SM, attól még nem volt olyan, ami
engem is különösképpen érintett volna. Csak kicsit felfújták az egész We Got
Marriedes dolgot, de engem legalább békén hagytak, és még a szereplésünk felvállalása
után sem kerestek meg. Most azonban nagyon is idegesít, hogy ennyire
kotnyelesek, és bár megértem, hogy a fiúnak sok dolga van, azért szólhattak
volna előbb is, hogy ne ringassam magam tévhitekbe a nászutunkkal kapcsolatban.
De hát persze, kit érdekel, hogy én mit gondolok, végül is csak egy senkiházi
műsorvezető vagyok az EXO vezetőjéhez képest.
- Remélem, mindegyik félnek megfelelnek a
feltételek, és elnézést kérek a kellemetlenségért. Nem láttuk előre, hogy ilyen
lépéseket kell tennünk, de nem szeretnénk, ha Joonmyun-ssi túlhajszolná magát –
fűzi tovább a menedzser, és hangneme tényleg aggódó, látszik rajta, hogy ő
legalább törődik a fiúkkal. Ha Lee Sooman úgysem a világ legjobb főnöke, akkor
legalább egy jófej menedzser ellensúlyozni tudja ezt az apró bakit.
Mindannyian megértően bólintunk, miközben
az említett idol csak szerényen mosolyog. A szerződés aláírása után már nincs
is más dolog, amit együtt kéne megvitatnunk, úgyhogy a producer után én is
kísérletet teszek arra, hogy mielőbb kislisszoljak az irodából, ám a menedzser
az utolsó pillanatban utánam szól.
- Mondhatnék valamit négyszemközt? –
pillant kérlelően Suhóra, aki csak hevesen bólogat, de a szeme sarkában megbúvó
kíváncsiságot nem lehet nem észrevenni. Gyanúsan pillant rám, majd végül
elhagyja az irodát, és kettesben hagy a menedzserükkel.
A fejemben ezernyi forgatókönyv játszódik
le azzal kapcsolatban, hogy most mit is kérdezhetne, és én hogyan reagálhatnék
rá, azonban végül egyik számításom se jön be. A férfi csak ugyanolyan szelíden
és barátságosan mosolyog, mint azelőtt a producer társaságában, és ahogyan
megszólal, csak egyre jobban felkunkorodik a szája széle.
- Nem tudom, hogy hányadán is állnak Joonmyun-ssival,
és nincs is jogom hozzá, hogy megkérdezzem – kezdi megragadva az alkalmat most,
hogy végre találkozhat velem, mire majdnem leesik az állam. Te atyaég, most
tényleg erről fogunk beszélgetni? – Viszont, ha a műsor után is szeretnének
találkozni, és legalább egy
barátságot fenntartani, akkor nyugodtan keressen meg, és én közben járok Mr.
Lee-nél. Én meg tudnám puhítani, ha arról lenne szó – ajánlja készségesen, és
annak ellenére is, hogy legfeljebb negyed órája találkoztunk, máris jobban
kedvelem, mint a We Got Married egész stábját egybevéve. Van benne valami
„szomszéd srác” jelleg, amiből tudod, hogy ő mindent lát, mindent tud, és mégis
csak jót akar.
- Ó, köszönöm! – hajolok meg hálásan,
hiszen fogalmam sincsen, hogy mit mondhatnék. Ő is látja, hogy mennyire meglepődtem
hirtelen vallomásától, úgyhogy nevetve megjegyzi, hogy most már nem riogat
többet, csak ennyit szeretett volna mondani.
Fejemet csóválva megyek ki az irodából,
hiszen alig akarok hinni a fülemnek. Az EXO menedzsere most komolyan
bevallotta, hogy támogatná a kapcsolatunkat az idollal? Zavartan összeráncolom
a homlokomat, gondolkozva ezen a világmegváltó kérdésén, és nem is okolom Joonmyun-t,
hogy amikor a folyosón meglát, rögtön megkérdezi, hogy miről beszéltünk. Csak
lerázom annyival, hogy még mindig a szerződés miatt akart bocsánatot kérni, és
nem is tud többet kérdezni ezzel kapcsolatban, ugyanis, ahogyan sétálunk le a
második emeletre, Chanyeol vidáman odapattog hozzánk, és lelkesen hajolgat
nekem.
- Jiyoung noona, jó újra látni téged! –
vigyorog teli szájjal, mire muszáj elmosolyodnom. Ez a srác maga a két lábon
járó boldogság, és amikor az ember mellette van, olyan, mintha eltakarná a
viharfelhőket, és csak a hétágra sütő napot lehetne látni mögötte.
- Téged is – biccentek neki őszinte mosollyal,
és csak most jut időm hosszabban végignézni a fiúkon, akik már mindketten
fekete rövidnadrágban, tornacipőben, de azért hosszú ujjú felsőben vannak.
Valószínűleg vagy táncpróbáról jöttek vagy oda mennek.
- Jössz megnézni a próbánkat? – nyitja
tágra a szemeit Chanyeol, és úgy pislog rám, mint Jisu kutyusa szokott, amikor
meglátogatom őket. Barátságos megnyilvánulásával legalább a ki nem mondott
kérdésemre is választ ad.
- Á, nem, nem, csak megújítottuk a
szerződést, de már… – kezdem a fejemet csóválva, a fiú azonban nem adja alább.
- Légyszi, noona! Erre a lehetőségre nem
mondhatsz nemet! És amúgy is, most nincsenek kamerák, csak te és a mi kis
csapatunk! Ígérem, hogy úriemberek leszünk – próbál győzködni a csapat
energiabombája, és bármennyire is ellenkeznék, ő ugyanolyan makacsul rá akarna
engem beszélni a maradásra. Jól esik, amit hallok, hiszen simán lehetne az,
hogy a banda többi tagja egyszerűen elfogadja a tényt, hogy a vezetőjükkel
szerepelek a műsorban, de eszük ágában sem lenne ragaszkodni hozzá, hogy
találkozzunk. Melengeti a szívemet a tudat, hogy ez legalábbis a rapper
esetében nincsen így.
- Na, gyere! Úgysem láttál még minket így,
és a fiúk úgyis panaszkodtak a koncert után, hogy többet szeretnének veled
találkozni – szólal meg a mellettem ácsorgó Joonmyun is, akinek a világ
legmeggyőzőbb mosolya játszadozik ajkain. Nehéz ellenállni két ilyen
teremtésnek, úgyhogy végül beadom a derekamat, és kicsit idegesen battyogok a
fiúk mögött, akik a táncterem felé visznek.
Mikor benyitnak, a bandatagok a szokásos
panaszkodással fogadják őket, miszerint „hyung, te mondod mindig, hogy nem
szabad késni” vagy „Chanyeollie már megint bent ragadt a mosdóban” és hasonló
civakodások, ám amikor meglátják, hogy mögöttük megjelenek én is, a teljesen
átlagos farmernadrág-magassarkú-kockás ing szerelésemben, akkor egy pillanatra
néma csend tölti be a termet. Aztán hirtelen egy lelkes kiáltás – talán
Baekhyuné? – töri meg a jéggé fagyott levegőt, majd utána mindenki
üdvrivalgásban tör ki, és úgy köszöntenek, mintha régi jó barátjuk lennék. És
ekkor kezdetét veszi három óra folyamatos nevetés és önfeledt szórakozás.
Az ember azt hinné, hogyha 9 másik hímnemű
egyeddel van összezárva egy izzadtságszagú próbateremben, akkor abból semmi jó
nem sülhet ki: csak egymást váltják a káromkodások, a perverz poénok, és nem
győznek kellemetlen helyzetbe hozni téged.
A valóság azonban ettől messzebb nem is
lehetne. Az EXO tagjai ugyanis egytől-egyig úriemberek, akik az „aish”-on kívül
nem szoktak mást az orruk alá dünnyögni, ha pedig vannak perverz poénjaik,
akkor legalábbis nem osztják meg velem. Sokkal kellemesebb feladatokra
próbálnak rábeszélni, mint a We Got Married stábja, és nem is bánom, hogyha
kérdeznek valamit tőlem. Hihetetlenül megnyugtatóan peregnek le az órák. Kicsit
olyan családias a hangulat, így még én is felszabadultan adhatom önmagamat.
Először is a banda élőben adja elő – csak
most, csak nekem, ahogyan Baekhyun fogalmazott – a Love me right koreográfiáját, és megint csak leesik az állam, hogy
a fiúk mennyire szinkronban vannak, és milyen koncentrációval figyelnek egymás
mozdulataira is. Vannak, akik csempésznek egy kis aegyót vagy szivecskét a
koreográfiájukba, és a végén kapok egy nagy szivecskét Joonmyuntól is, aki
egyébként is végig úgy vigyorog, mintha legalábbis egy fogkrémreklámban lenne.
Annyira hihetetlen, hogy most egyetlen mozdulata sem árulkodik megtörtségről
vagy gyengeségről; mintha tényleg újra tudta volna építeni azt a kártyavárat,
amit Tao kilépése döntött fel.
- Van egy ötletem – szólal meg a mindig
kicsit csendesebb Minseok, és mindenki érdeklődve fordul felé. Kíváncsian
pislantok az énekesre, akinek ajkain hirtelen csibészes mosoly jelenik meg –
Teszteljük őket, hogy mennyire ismerik egymást! – néz körbe a jelenlévő fiúkon,
akik közül páran kiabálva, mások tapsolva, míg megint mások csak hevesen
bólogatva jelzik egyetértésüket. Joonmyun csak fejét csóválva vigyorog,
miközben Jongdae valamit súg a fülébe, azonban néhány másodperc után minden
szempár rá szegeződik.
- Én benne vagyok, ha Jiyoung-ah is! – pillant
rám megerősítést várva, és ezzel csak azt éri el, hogy most minden szempár rám szegeződik. Alaphelyzetben azt
mondanám, hogy inkább hagyjanak békén, van nekem magánéletem is, amibe ők nem
tartoznak bele, viszont ők mégis csak az EXO! Már komolyan úgy érzem, mintha ők
lennének az új baráti köröm, pedig ez még csak a második alkalom, hogy
mindannyiukkal találkozom. Mégis pontosan tisztában vagyok vele, hogy mennyire
nyitott, jólelkű és keményen dolgozó fiúkról van szó, akik néha bohókásak, néha
cukkolósak, de hihetetlenül melegszívűek. Velük nem félek megosztani semmit.
- Én teljes mértékben benne vagyok –
bólintok rá széles mosollyal, mire Sehun vidáman elkiáltja magát:
- Mi lenne, ha egymásnak háttal ültetnénk
őket, és így kéne válaszolniuk a kérdésekre?
- Ó, igen, igen! – lelkesül fel Jongin is,
és azzal a „te is arra gondolsz, amire én?” tekintettel szemez a másik sráccal
– Mindketten kapnak tárgyakat, amik magukat és a másikat ábrázolják, és így
tudjuk mi, hogy a válaszadásnál valójában kire gondoltak – fűzi hozzá
magyarázatképp, mire a többiek is lelkesen bólogatni kezdenek. Csak Yixing
pislog ma született bárányka módjára, azonban Kyungsoo készségesen felvázolja
neki a játékot még egyszer.
- Hú, ebből mekkora égés lehet! – prüszköl
bele a tenyerébe Jongdae, miközben senki sem bírja magában tartani a nevetést.
Mondanám, hogy előre félek a kérdéseiktől, ám valószínűleg leégetni inkább a
vezetőjüket akarják, mintsem engem, úgyhogy annyira nem tartok attól, hogy
mikre kell válaszolnom.
Végül én megkapom Joonmyun sapkáját, míg ő
Chanyeolét veszi kölcsön, én pedig odanyújtom neki az egyik színes
jegyzetfüzetemet, míg a másik nálam marad. Mégsem adhatok neki rúzst! Így
ültetnek minket egymásnak háttal - de úgy szó szerint értsd, fizikailag is
érintkezik a kettőnk háta -, a bandatagok pedig a tükör előtt csücsülnek egy
sorban, hogy egyszerre lássák az én reakciómat és a fiúét is.
- Ú-ú, én hadd kérdezzem az elsőt! – emeli
fel a kezét Sehun, mintha iskolás lenne, és már nyitná is a száját, hogy
mondjon valamit, azonban Baekhyun önelégült vigyorral beelőzi.
- Ki a rendetlenebb?
Bumm. Hihetetlen, hogy ez még csak az első
kérdés, de máris megingok, hogy vajon mit kéne válaszolnom. Mindketten elég
tisztaságmániások vagyunk, így végül én saját magamat mondom, míg Joonmyun is
önmagát tartja rendetlenebbnek. Összemosolygunk, amikor „Park Chanyeol MC” –
újdonsült kommentátorunk – jelenti az eredményt, és megfordulunk, hogy
megvitassuk, ki miért is válaszolt így. A fiúk nevetnek, mi pedig egyre jobban
és jobban élvezzük a játékot.
Vannak olyan kérdések is, amikre
egyértelmű a válasz, mint például a „ki tud jobban főzni”, „ki élvezi jobban a
forgatásokat” vagy éppen a „ki a nagyobb művészalkat” kérdések esetében, ám sok
van, ami elgondolkodtat. Kyungsoo például kíváncsiskodik, hogy melyikünk a jobb
támasz, ha a másiknak szüksége van rá, míg Yixing afelől érdeklődik, hogy
melyik fél inkább az irányító a kapcsolatban. Olyan terepekre is merészkedünk,
mint a haragtartás vagy éppen a saját hibáink, ám nyíltan felvállalom, hogy
szerintem én vagyok az, aki gyorsabban megsértődik, és én hibázom többet,
bármiről is legyen szó. Nem esik rosszul, amikor ilyenkor Joonmyun is ugyanazt
a választ adja, ugyanis ez azt jelenti, hogy legalább ismerjük egymást. Viszont
az meglep, hogy szerinte én jobb támasz vagyok, ha neki szüksége van rám,
ugyanis én ilyenkor gondolkodás nélkül az ő sapkáját emelem a magasba.
- Hmm, úgy tűnik, hogy a szerelmes
madaraink azért nem hoztak azonos döntést, mert mindketten ott vannak, ha a
másiknak szüksége van rá – jegyzi meg Jongdae félig meddig cukkolva, félig
meddig pedig komolyan, és érzem, ahogyan belepirulok ebbe a gondolatba. Eddig
ugyanis fogalmam sem volt, hogy az EXO vezetője elegendőnek találta –e a
segítségemet, és nem értelmezte félre az aggódásomat, ezek szerint azonban
nagyon is hálás volt ezekért. Érzem, ahogyan elvörösödöm, de ha ez nem lenne
elég, akkor a fiúk is szóvá teszik ezt, végül azonban csak mind nevetünk rajta.
Amikor a bandatagok úgy érzik, hogy
megunták a kérdezősködést, akkor rögtön kapva kapnak az alkalmon, és készítenek
velem képeket, Instagram videókat, majd rábeszélnek arra, hogy táncoljak nekik.
Nagyon ellenkezem, ám végül úgyis beadom a derekam, miután Joonmyun készségesen
segít, és együtt eltáncoljuk a Call me
baby azon részét, amelyet még az esküvői fotósorozatunkon tanított nekem.
Nem rémlett annyira a koreográfia, mint szerettem volna, hiszen valamikor
májusban tanította meg nekem a lépéseket a fiú, és lehet, tényleg csak lehet,
hogy néha a lakásomban is próbáltam felidézni a mozdulatokat. Ezután aztán nem
hagyhatják ki azt sem, hogy a Love me
right refrénjének táncát megtanítsák nekem, több-kevesebb sikerrel.
Végül még az izzadtságszagú próbaterem
padlóján, a fiúkkal körben ülve eszem meg a vacsorámat is, ugyanis addig-addig
marasztalnak, míg este 7 óra nem lesz, és az EXO már kezd éhes lenni. Már bánom,
hogy nem készítettem nekik semmit, mert amilyen keményen dolgoznak, és
amennyire feldobták a napomat, megérdemelték volna, ám a megbeszélt találkozó
leszervezésekor nem volt említve, hogy velük is összefutom, és a bandával
töltöm majd a délutánomat. Így hát maradt a rendelt csirke, ami most sokkal
jobban esik, mint amikor otthon, egyedül, a munkától fáradtan kell megennem a
kiválasztott menüt. Most valahogy azt sem érzem, hogy kemény 8 órás munkanap
után jöttem az S.M. székházához, mert a mögöttünk lévő nevetésekkel és
felejthetetlen pillanatokkal teli órák mind segítettek, hogy ne érezzem a nap
során rám telepedő fáradtságot.
Ám, ami késik, nem múlik, és a vacsora
végeztével kapok egy hívást Ji Hye-tól, aki az esküvőre hazarepül Japánból,
úgyhogy úgy döntök, hogy ideje mennem, mert egyrészt későre jár, másrészt pedig
válaszolnom kéne a húgom hívására. A fiúk egyöntetűen csalódottnak látszanak,
amikor hallják a híreket, néhányan még drámaian fel is sóhajtanak vagy
gyerekesen nyafognak. Ezt látva akár hivatalosan is bejelenthetném, hogy imádom
ezeket a srácokat!
- De az esküvőn találkozunk, ha minden
igaz – emlékeztetem őket, miután felkászálódok a padlóról, és gyorsan leporolom
a farmernadrágomat. Az idolok is mind-mind felpattannak, a hosszú táncpróbák
után még ropogó ízületekkel és fájó izmokkal, viszont mindenképpen töretlen
mosollyal.
- Már alig várjuk – búgja vidáman Baekhyun
– Gondoskodunk róla, hogy igazán
izgalmas napotok legyen – énekli trillázva, és összenéz a vezetőjükkel, aki
csak megforgatja a szemét, de a szeretetteljes mosoly még mindig ott
terpeszkedik az ajkain.
- Vigyázzatok magatokra, fiúk! – kérem
őket kicsit még illegve-billegve a sok ülés után, majd meghajolok előttük, és
fogadom az ő búcsúzkodásaikat is. Valószínűleg Chanyeol az, aki még egy „te is,
Noona” mondatot kiált bele a nagy hangzavarba, ám mindenki annyira élénken és gyorsan
beszél, hogy csak egy nagy katyvaszt hallok az egészből. Joonmyun felé is
meghajolok, ám ő csak a fejével az ajtó felé biccent, úgyhogy tudom, hogy
beszélni akar velem. Néhányan fel is búgnak mögöttünk, ám mi nem zavartatjuk
magunkat, kettesben kisétálunk, és a próbaterem ajtajától nem messze megállunk.
- Jobban vagy? – kérdezem szembefordulva a
fiúval, mert még mielőtt bármit akarna mondani nekem, szeretném tudni, hogy
hogyan érzi magát. Valószínűleg hónapokkal ezelőtt eszem ágában sem lett volna
feltenni neki ezt a kérdést, ám én is változtam, ő is és a kapcsolatunk is.
Most már sok mindent máshogy tennék a múltban is.
Ahogyan felpillantok az idolra, vonásai
hirtelen megkeménykednek, aztán mégis csak ellágyulnak. Ezernyi érzelmet látok
átvillanni a tekintetében, míg összeszedi a gondolatait ahhoz, hogy válaszoljon
nekem.
- Igen, jobban – bólint rá néhány
másodpercnyi gondolkozás után – Az első hetek és az első hónap nehezebb volt,
mert akkor még a rajongók nem tudhatták meg a hírt. Utána viszont a kezdeti
sokk után jól esett látni, hogy nem minket okoltak, hanem inkább a lemezcéget –
folytatja mesélős hangnemben, ám ahogyan kicsúsznak a száján az utolsó szavak,
kicsit beljebb húzza a nyakát, mintha rosszat mondott volna. Én csak bátorítóan
rámosolygok, miközben összefűzöm a karjaimat a mellkasom előtt – És hihetetlen
érzés, hogy a rajongók még mindig mennyire támogatnak minket, és ezzel együtt a
kilépett tagjainkat is – magyarázza csillogó szemekkel, és hagyom magam
elveszni abban a csokoládébarna örvényben. Ha a szem tényleg a lélek tükre,
akkor Joonmyun szempárja jól reprezentálja a fiú lágyságát, szelídségét és
jólelkűségét, ugyanis csillogása a legtisztább tengerekére emlékeztet.
- Khmm – köszörülöm meg a torkomat, hogy
kirántsam magam a fiú hipnózisa alól – Szóval, mit akartál egyébként mondani? –
döntöm oldalra a fejemet, kíváncsian várva a válaszát, ugyanis csak van, amit
szeretett volna velem megosztani, ha már kijött velem a próbateremből.
- Csak szerettem volna megköszönni, hogy
törődtél velem, miután közölték velem a hírt. Tudom, hogy úgy tűnt, eltaszítalak
magamtól, viszont nem akartalak megbántani semmivel, csak akkor így tudtam
lereagálni a helyzetet – vallja be zavartan masszírozva a tarkóját, miközben
végig tartja velem a szemkontaktust. Ó, egek! Érzem, ahogyan a lábaim
elgyengülnek, és csak remélni tudom, hogy az EXO vezetője nem hallja az őrült
szívdobogásomat.
- Nem bántottál meg semmivel – csóválom a
fejemet hitetlenkedve, hiszen arra sem számítottam, hogy bocsánatot kér a
múltkori miatt, nemhogy még meg is köszöni nekem, hogy ott voltam mellette – És
nem kell ilyenért szabadkoznod. Megértem, hogy így viselkedtél, hiszen mégis
csak tudjuk, mi történt – folytatom tapintatosan, és direkt nem mondom ki
hangosan, hogy még egy tagjuk kilépett. Nem csodálom, hogy ennyire maga alatt
volt, és úgy tűnt, hogy elvesztette a reményt, hiszen mégis csak már a harmadik
tagjuk lépett ki, és egy ilyen népszerű bandánál, mint az EXO, ez nem jelenthet
mást, mint végtelennek tűnő pletykákat és felháborodott rajongókat, hogyha a
hír napvilágot lát. Kapott a banda hideget-meleget, miután Tao új szerződése
egy kínai lemezcéggel kitudódott, ám úgy tűnt, hogy a fiúk mind-mind éretten és
kitartóan tudták kezelni az ezzel járó támadásokat.
- De attól én még köszönöm. Sokat
jelentett, hogy ott voltál velem – erősködik közelebb lépve hozzám, miközben a
szokásos Joonmyun mosolya megjelenik, amitől úgy tűnik, hogy a szemei is
mosolyognak. Mire észbe kapnék azonban, a fiú már be is hozza a köztünk lévő
távolságot, és egy lágy puszit nyom a homlokomra, majd lassan hátrahúzódik.
Hallom, ahogyan a próbateremben üdvrivalgás tör ki, és amikor odafordulok,
látom, hogy a terem kis üvegablakához van préselve a bandatagok feje, és most
mindannyian vigyorogva tapsolnak, vagy hüvelykujjukat feltartva fejezik ki
támogatásukat.
Én azonban azt sem tudom, mit kezdjek
magammal, de rögtön érzem, ahogyan pír szökik az arcomba. Még mindig kicsit
zavartan, a sokk határán köszönök el a fiútól, ezt a pillanatot azonban még
sokáig nem bírom kiverni a fejemből.
❤ ❤ ❤
Drága Olvasók!
Na, mit szóltatok ehhez a fejezethez? ^^ Gondolom, nem számítottatok rá, hogy el fogják törölni a nászutat, de hát sosem lehet minden fenékig tejfel, főleg nem ebben az iparban. A fiúk viszont határozottan feldobták a fejezetet, s remélem, hogy meg tudtalak mosolyogtatni Titeket néhány jelenettel. Én nagyon élveztem ennek a résznek az írását, remélem, nektek is legalább ennyire tetszett! ;)
Jövő héten találkozunk, addig is vigyázzatok magatokra! <3
Szeretettel,
Yoonah


Szia!
VálaszTörlésJaj hát ez a rész olyan aranyos volt*-*. Bár meglepett a szerződés újítás, miszerint nem lesz nászút (természetesen örültem volna még több szaftosabb és aranyosabb jelenetnek, amit kettejük kínos viselkedése szül, mikor kettesben maradnak). De mint ahogy mondtad, még sem lehet minden fenékig tejfel.
Exoék meg megint hozták a formájukat, másra nem is számíthattam volna tőlük, bár az az ablakon-keresztül-bámuljuk-a-gerlepárt dolog elég sunyi volt. Azért örülök, hogy Joomyeon jobban van, Jiyoungnak meg sikerült egy újabb kátat leküzdenie magában. Amikor az utolsó mondatokat olvastam végig csak azt kattogta az elmém, hogy na már pedig itt legyen csók, de végül nem is bántam, hogy nem lett (túl gyors és hirtelen lett volna), ez a homlok puszi és épp eléggé kifejező volt.
Várom a folytatást :*
Ölel: Mirae
Kedves Mirae!
TörlésSzerintem sokan örültek volna, hogyha a nászút során még többet láthattak volna a párosunk kapcsolatának fejlődéséből, ám mindenképpen szerettem volna egy ilyen fordulatot behozni. Ez kicsit legalább észbe kólintotta Jiyoungot, hogy már nem sok idejük van együtt. ^^
Az EXO tagok titokban igazi shipperek, mindenben támogatják ezt a párost, de azért természetesen szeretnek leskelődni. :D Megkaptuk a várva várt bocsánatkérést Joonmyuntól, és még Jiyoung sem hátrált el, amikor homlokpuszit kapott tőle! Bármennyire apró dolgoknak tűnnek ezek, mind fontos mérföldkövek voltak a kapcsolatukat illetően. *-* A csókra még azért várni kell, de azt legalább elárulhatom, hogy lesz a történet során még. ^^
Nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, és még írtál is nekem! A kommentjeid mindig feldobják a napomat, nem is tudod, mennyit jelentenek nekem! Köszönöm! <3
Szeretettel,
Yoonah