16
Tell
me what is the truth and what is a lie
Can’t
trust this!
<Artificial
love>
Másnap reggel rögtön feladattal keresnek
meg a producerek, úgyhogy már együtt kezdünk sürgölődni a konyhában, hiszen azt
a küldetést kapjuk, hogy készítsünk közösen reggelit. A hűtőben talált és a
szekrényekben őrizgetett hozzávalókból végül a zöldséges omlett mellett
döntünk, amihez ecetes-szójaszószos öntetet készítünk. A közös munka
gördülékenyen és zökkenőmentesen megy, de talán azért nem ér össze a kezünk
egyszer sem, mert annyira igyekszünk, hogy ne lépjük át a másik által
felállított határokat.
Jól
vagy? Jól leszek. Csengenek a fülemben az előző este
elhangzott szavak, és azóta Joonmyun olyan, mintha egy magába zárkózott kisfiú
lenne, akinek annyi minden van, amit el szeretne mondani, de mégsem meri
megtenni. Naivan azt gondoltam az előző este után, hogy legalább megtartja azt
a szelíden visszahúzódó énjét, mint a délután során, viszont azóta mintha csak
még jobban bebújt volna a csigaházába. Mire tegnap visszaértem a tusolásból,
már aludt is, de valószínűleg csak rémálmokkal küszködött, ugyanis folyamatosan
a takarót szorongatta, és olyanokat motyogott, hogy „nem” és hogy „visszajön”.
Összeszorult a szívem, ahogyan néztem a szenvedését, és még most sem tudom,
hogy mit kéne tennem. Ma a producerek gyors intézkedésének hála még nem is
nagyon tudtunk beszélgetni, és szerintem ez így lesz a nap folyamán is, ugyanis
egész délelőttöt magába foglaló programokat találtak ki nekünk. Ki mondja meg
nekem, hogy mit csinálok rosszul? Mit kéne máshogy tennem? Vagy jó ez így, és
egyébként sem tudnék hatással lenni rá?
- Szerintem az már jó lesz – szólal meg
torkát köszörülve Joonmyun, és fejével az éppen sistergő omlett felé bök,
miközben ő az öntetet dolgozza össze.
- Ó, tényleg! – rezzenek össze a fiú
figyelmeztetésére, pedig hangja még most is ugyanolyan lágy és selymes, mint
mindig. A szándékai nem változtak, csak kevesebbszer és kevésbé élettel telien
szól hozzám. És ez fáj, mert túlságosan is egyértelműnek gondoltam, hogy Kim Joonmyun
végig ugyanolyan marad, mint amilyen az első adásnál volt. Annak a hihetetlenül
udvarias, kisfiúsan bohó, végtelenül figyelmes, nyílt és lelkes fiúnak. Most
azonban mintha csak az árnyéka lenne önmagának.
Kiveszem a serpenyőből az omlettet, majd
lezárom a tűzhelyet, és megterítek az asztalnál. Lopva rápillantok a
producerekre, akik mutogatják, hogy beszéljünk már valamiről, mert így nem lesz
semmi használható, amit bevághatnak a műsorba. De hát könyörgöm! Éppen tegnap
mondták meg az EXO vezetőjének, hogy még egy tagjuk kilép, és most csicseregjen
ugyanolyan vidáman, mint mindig? Ezt nem várhatják el, és ezt a terhet én sem
helyezhetem az idolra, úgyhogy átveszem a beszélő szerepét, és össze-vissza
csacsogok mindenről, ami eszembe jut, miközben megreggelizünk. Kínos és
kellemetlen a légkör, szinte tapintható a feszültség a levegőben, ezért is
örülök, amikor legalább néhány mondatos válaszokat sikerül kicsikarnom a
fiúból. Így sem mondom, hogy tökéletes a szereplésem, de legalább megpróbáltam.
- Á, új feladat! – kiáltok fel lelkesen,
miközben meghajolva átveszem az újabb piros borítékot, majd hangosan olvasni
kezdem az utasítást. A hangom enyhén remeg, ám nem törődök vele.
- Kedves Park Jiyoung-ssi és Kim Joonmyun-ssi!
Utolsó igazi jejus vasárnapjukat egy emlékezetes belvárosi randival szeretnénk
emlékezetessé tenni, melyen kérjük, hogy a páros pólójukat viseljék. A
hétvégére való tekintettel nézzenek szét az utcai vásárban, kóstolják meg a
helyi nevezetességeket, nézzenek be üzletekbe - amit csak szeretnének! A
lényeg, hogy érezzék jól magukat, és készítsenek sok képet! Nem sok ilyen
alkalmuk lesz még együtt, úgyhogy használják ki! Jó szórakozást! – áll szépen
írt betűkkel a hófehér lapon, ám a szavak most nem tudnak különösebben lázba
hozni. Ugyanis tudom, hogy rettentően nehéz lesz ezt úgy végigcsinálni, hogy
tudom, a fiúnak csak a fél szíve lesz ebben a délelőttben, és az is darabjaira
van törve. Nehéz lesz így őszinte mosollyal élvezni az elkövetkezendő órákat,
de én megpróbálom. Ha törik, ha szakad, nekem legalább tartanom kell a frontot.
A nagyon idézőjelbe tett randinkat
igazából egy iskolai színdarabnak is nevezhetném. Én játszom magam, hogy Joonmyun
helyzetét könnyebbé tegyem, ő pedig játssza magát, hogy a nézőknek és a
producereknek a kedvére tegyen. Nem tudhatom hát, hogy a kézfogásoknak, az
intenzív pillantásoknak vagy a közösen készített képeknek mennyi
valóságtartalma van; mennyi közülük igaz, szeretetteli, hamisítatlan érintés,
érzés, mosoly, és mennyi velejéig romlott hazugság. Ha úgy nézzük pedig,
egészen kellemes is lehetne ez a néhány óra, hiszen az utcai vásárnak megvan a
maga hangulata a levegőben szálló hal és égetett cukor illatával, a kirakodott
kézműves termékek látványával és az aranyos árusokkal, akik mind megkérdezik a
kamerások és a páros pólónk láttán, hogy mit forgatunk, és gratulálnak a házas
életünkhöz. Mi mindig csak hajolgatva megköszönjük a jókívánságaikat, és
próbáljuk egy hálás mosollyal értékelni a kedvességüket, mert hát egyikük sem
tudja, mivel jár egy kamuházasságos műsorban való szereplés. Hogy mindig,
amikor a házasság szót kimondta valaki, mintha egy kést döftek volna a szívembe.
Ez nem valós, emlékeztetem magamat, pedig az eljegyzési vacsora után hinni
akartam benne legalább egy ideig, hogy az. De nem az.
A nagy színészkedésnek az lesz a vége,
hogy végül még karaoke terembe is kikötünk, és én nemcsak, hogy énekelek, hanem
még rappelek is. Talán ez az egyetlen alkalom, amikor Joonmyun őszinte
mosolyában fürödhetek, ugyanis Chanyeol rap része az én előadásomban hihetetlenül
borzalmasra sikerül, de legalább sikerül vele megnevettetnem őt. Még egy
duettet is énekelünk, és bár a förtelmes előadásommal sikerül lehúznom a
színvonalat, a 100 pontból legalább 74-et megkapunk, ami mondjuk nem múlja
felül az idol 99 pontos Shinhwa előadását, de az én 34 pontos Growlomhoz képest
már sokkal jobb. Ez van, karaoke terembe sem megyek többet.
A fantasztikus színjátékunkkal csak annyit
sikerül elérnünk, hogy a producerek kicsit elégedetlenkedve, de végre
leszállnak rólunk, és hagynak minket összepakolni, még mielőtt a 15:03-as
géppel elindulnánk. Mivel a We Got Married stábja is ugyanazon járattal fog
menni, így már előre félek, hogy mit fognak mondani a kamerákon kívül, ám így
legalább van esélyem beszélni a fiúval.
Éppen nyitnám is ki a hálószoba ajtaját,
hogy megkeressem, hol van, mire ő pedig éppen be akar jönni, így amikor kitárom
az ajtót, sikerül összefutnom egy félmeztelen Suhóval. Nagy meglepetésemben egy
néma sikoly is elhagyja a számat, és gondolkodás nélkül bevágom előtte az
ajtót. Egy, kettő, három… Lassan behunyom a szememet, veszek néhány mély lélegzetet,
miközben próbálom összeszedni magamat. Nem mintha nem láttam volna félmeztelen
férfit, de nem szerettem volna Joonmyun esetében is ennek tanúja lenni – nem
mintha panaszkodnia kellene, sőt! -, viszont erre nem számítottam volna. Se az
ennyire kidolgozott felsőtestére, sem arra, hogy ebben pont ma lesz részem.
Valószínűleg, ha nem ilyenek lennének a körülmények, akkor normális felnőtt
módjára is tudnék viselkedni, most azonban a fiú kihozta belőlem a zavart tini
énemet is, úgyhogy ideje lesz megint határozott nőként viselkedni.
Néhány másodperc után újra kinyitom az
ajtót, ami mögött még mindig ott áll a fiú. Nagy bociszemeivel kérdőn pislog
vissza rám, ám mintha a kisfiús csillogás is megjelenne a szeme sarkában.
Legalább valamennyire jól szórakozott ezen a jeleneten.
- Á, szóval szabad a fürdő! Remek, akkor
megyek én! – jelentem ki jobb ötletem nem lévén, és elviharzok mellette,
gyorsan bezárva magam mögött a fürdőszoba ajtaját, majd veszek néhány újabb
szapora lélegzetvételt. Igazából semmit sem akarok a fürdőben, viszont így
legalább fröcskölhetek némi vizet az arcomra, hogy a zavarodottságomat
valahogyan próbáljam leplezni.
Belenézek a tükörbe, a szívem még mindig
hevesen dübörög, és újfent összeszorul, miközben a fejemben újra és újra
ugyanaz a kérdés visszhangzik.
Minek kellett nekem belészeretném? Minek
kellett nekem pont egy idolba beleszeretnem? Minek kellett nekem pont Kim Joonmyunnal
egy műsorban lennem? Miért nem lehetett valaki, akit egyébként is utálok? Ez
egy nagyon-nagyon gonosz ördögi kör, amiből nincsen menekvés. Nem is beszélve
arról, hogy még a következő órákat is az EXO vezetőjével kell együtt töltenem,
és ha ez még nem lenne elég, akkor ott vannak a staff tagok is, akik szintén
ugyanazzal a járattal utaznak. Pokoli óráknak nézünk elébe, az is biztos.
A kellemetlen légkört a következő órákban
sem sikerül eloszlatni, bármennyire is próbálkoznak a We Got Married
munkatársai. Már azzal megássák mind a saját, mind pedig a mi sírunkat, hogy az
előttünk lévő sorokban ülnek le, mondván, hogy családias légkört akarnak
teremteni. Ne vegye senki sértésnek, de ők lennének az utolsó emberek, akiket
befogadnék a családomba, és nem örülök neki, hogy folyamatosan kérdésekkel
bombáznak minket. Míg az EXO-rajongó kamerás gyakornok lány inkább a fiút
faggatja, addig a producer engem nyaggat a következő heti beosztásomról. Már
vagy harmadszor magyarázom neki, hogy nem jó a június 27-28-as hétvége, mert az
SBS-nek különleges félévzáró műsorai lesznek, ezért a Melody Mondayből nemcsak
egy, hanem két órás műsort kell varázsolnom, úgyhogy egyszerre jön a műsoromba
a Monsta X és a CLC. És az azért nem kis munka, úgyhogy nem, nem fogja arra a
hétvégére rakni az esküvőt. Végül aztán PD-nim feladja, mondván, hogy az SM még
úgysem erősített meg semmit, és egyébként is homályos utalásokat tesz arra,
hogy most be fognak sűrűsödni a banda teendői, úgyhogy még semmi sem biztos.
Már éppen örülnék neki, hogy a férfi
leszállt rólam, amikor a velünk párhuzamos sorban ülő idős pár női tagja
hirtelen megszólal, és a nekünk szánt kérdését talán még az egész staff is
hallja.
- Kedveskéim, maguk most házasodnak? – pislog
rám nagy szemekkel, miközben összehúzza a szemét, mintha jobban meg akarna
nézni magának. Na, remek! Épp most ráztam le a producert, erre még egy
pletykafészket is kapunk!
- Igen, ahjumma, de csak egy műsor
kedvéért – válaszolom készségesen, és próbálom a lehető legtiszteletteljesebb
hangot megütni. Az idős hölgy szája meglepett ’O’ betűt formál, de nem is
hibáztathatom, hiszen ő még annak a generációnak a tagja, akinek
elképzelhetetlen, hogy egyes emberek abból csinálnak műsort, hogy
kamuházaspárokat szednek össze.
- Igen? Micsoda műsor ez? – hüledezik a
mellette ülő férfi karjába kapaszkodva, és rögtön sugdosni is kezdi neki a
fejleményeket. Csak megforgatom a szemeimet a reakciója láttán, a kis csevejünk
azonban Joonmyun érdeklődését is felkelti, akiről végre leszáll a gyakornok
csaj. Nem mintha féltékeny lennék, mert semmilyen szikrát nem véltem felfedezni
köztük, viszont az idol láthatólag nincsen beszélgetős hangulatban, nemhogy
beszélgetőtársat lerázós hangulatban. Gyorsan elmagyarázom neki, hogy az
ahjumma mikről kérdezgetett, így éppen időben sikerül tájékoztatnom őt, amikor
a néni újra visszafordul felénk.
- És volt minden? Lánykérés, eljegyzési
vacsora?
- Igen, éppen tegnap este volt az
eljegyzési vacsoránk – veszi át a válaszadó szerepét Joonmyun, aki direkt
kihajol mögülem, hogy a házaspár megfelelően láthassa őt. Ez a megjegyzés is
grimaszokat csikar ki belőlük, azonban arra szerintem egyikünk sem számít, hogy
mi lesz a folytatás.
- És mindezt egy műsor kedvéért? – nyílnak
tágra a szemei, azonban rosszalló ciccegését nem bírja mellőzni. Már majdnem
vissza akarnék vágni neki, valószínűleg egy nem túl udvarias és etikus
megnyilvánulással, amikor a következő kotnyeleskedése belém fojtja a szót – Mindez
idő alatt egyszer sem éreztek semmit a másik iránt? Tényleg nem szerettek
egymásba? – néz ránk egyre nagyobb csalódottsággal, és a végén annyira felemeli
a hangját, hogy a We Got Married összes munkatársa felénk fordítja a
tekintetét.
Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.
Azt sem tudom, kire nézzek, mit csináljak, vagy mit mondjak. A szívem a
torkomban a dobog, a szám kiszárad, és szeretnék ugyanolyan keményen
visszavágni, mint szoktam, ám most valahogy nem találom a megfelelő szavakat.
Az sem segít, hogy érzem a staff tagok vesébe ható pillantásait, amik mind
követelődzőbbek és türelmetlenebbek, ahogyan a másodpercek peregnek le.
- Nem, dehogy! Ez csak egy műsor! –
legyintek zavartan, miután sikerül összekaparnom egy épkézláb mondatot, és
idegesen prüszkölök egyet. Nem merek oldalra nézni, mert biztos vagyok benne,
hogy Joonmyun olyan megtörten nézne vissza rám, mint még soha. Remélem, tudja,
hogy ezt csak a munkatársak miatt mondom, és nem azért, mert tényleg így
gondolom. Mondjuk igazából, mit számít, hogy tudja –e vagy sem? Nem kéne
számítania, a legkisebb mértékben sem.
- Elég baj! – fordul vissza morcosan a nő,
és sokáig csak az előtte lévő szék támláját tanulmányozza, majd azért még
odadünnyögi az orra alá, hogy ezek a mai hírességek úgy érzik, hogy megtehetnek
mindent egy műsor miatt. Legszívesebben a fejéhez vágnám, hogy egyrészt nem
vagyok híresség, legalábbis nem tartom annak magam. Másrészt nem teszek meg
mindent a műsor kedvéért, igenis van, hogy rosszallóan ellenállok az
akaratuknak, ugyanis általában inkább Suho kérlelő kiskutya szemei azok, amik
arra késztetnek, hogy mégis véghez vigyem a feladatokat. Harmadszor, mit tud ő
egyáltalán arról, hogy ez milyen pocsék érzés? Persze, idős, ott van a –
valószínűsítem – férje mellette, akivel gondolom átlagos, szép, hosszú házasság
áll a hátuk mögött, de soha sem kellett alávetnie magát olyan dolgoknak, mint a
valódi gondolatok elnyomása, a tettetett mosolyok, illetve az a szétfeszítő
érzés a mellkasban, amitől úgy érzi, hogy majd’ darabjaira esik. Negyedszer
pedig, soha nem ment át azokon, amiken mi, és soha nem ült az én helyemen,
kényszerítve magát arra, hogy hazudjon arról egy pletykafészek nőnek, hogy
valójában nem szereti a mellette ülő férfit.
Már éppen nyitnám a számat, hogy
visszaszóljak neki, amikor Joonmyun lágyan megfogja a karomat, és amikor
szembefordulok vele, csak halványan mosolyogva megcsóválja a fejét.
Csokoládébarna szemei könyörögnek, hogy ne tegyem, és szinte érzem, hogy tudja. Tudja, hogy nem gondoltam
komolyan, amit mondtam, és ezért haragszom annyira a nőre és magamra. Úgyhogy
csak idegesen beletúrok a hajamba, és a pillantásommal próbálok lyukat égetni
az előttem lévő szék támlájába. A percek azonban nem enyhítik heves érzéseimet,
és csak akkor érzem kevésbé fojtogatónak a légkört, amikor végre leszállhatunk,
és a terminálban elbúcsúzhatunk mind a We Got Married stábjától, mind pedig az
idős házaspártól.
- Hát, nem tudom, mikor találkozunk
legközelebb… - kezdi hezitálva Joonmyun, miközben a halántékát masszírozza, és
tekintete lustán vándorol végig rajtam. A járat utasai közül már csak mi ketten
maradtunk a terminálban, úgyhogy meglehetősen kellemes csend vesz minket körül
– De addig is sok sikert, és vigyázz magadra! – bólogat komolyan, szavai pedig
az őszinte aggódásról és szeretetről tanúskodnak. Nagyot nyelek, miközben próbálom
kontrollálni az érzéseimet, ugyanis hogy lehet még ő ekkor is ennyire törődő?
Itt van a szétesés szélén, és tőlem kéri, hogy vigyázzak magamra.
- Te is! – biccentek egy hálás mosollyal,
talán az első őszinte mosollyal, amit a mai nap valakinek sikerült kicsikarnia
belőlem – És… kitartás! – teszem hozzá halkabban, keresve a fiú tekintetét,
akit ezzel az apró szóval is sikerül emlékeztetnem arra, hogy mi történt.
Szemeiben mintha ezer darabjaira tört volna a legyőzhetetlennek tűnő
üvegszilánk, fájdalmát azonban csak egy laza félmosollyal próbálja leplezni.
- Hwaiting, Joonmyun! – köszönök el tőle,
és mintha villámként csapna belém a felismerés, hogy mennyire hasonlít ez a
búcsúzás az előző reptéri elköszönésünkhöz. Csakhogy azóta mennyit változtak a
dolgok körülöttünk! Hihetetlen, hogy néhány hét alatt mennyire képes
megváltozni az, hogy mit gondolsz valakiről, és milyen érzéseket táplálsz iránta.
- Hwaiting, Jiyoung-ah! – integet felém
keserédes mosollyal, majd elhagyja a terminált, hátrahagyva engem a sajgó
szívemmel és az őrülten kavargó gondolataimmal.
❤ ❤ ❤
Drága Olvasók!
Ebben a fejezetben is jócskán volt minden a kínos pillanatokon át szívszorító beszélgetésekig. Nekem személy szerint az egyik kedvencem az volt, amikor Jiyoung szembetalálta magát a félmeztelen Joonmyunnal. :D Nem az alulöltözött idol miatt, hanem a helyzetkomikum miatt, mert személy szerint úgy hiszem, hogy érdekes volt látni, hogy a nő hogyan reagál ilyen helyzetekben. *-*
A következő fejezet két hónappal később fog játszódni, s rögtön egy fordulattal indul, amire szerintem nem számítotok. Viszont lesznek benne szeretett mellékszereplők is. ;)
Jövő héten találkozunk, addig is vigyázzatok magatokra! <3
Szeretettel,
Yoonah
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése