'We Got Married' #17

17

Memories like fireworks in the corner of my heart

<Hurt>

Majdnem két teljes hónap letelik, mire újra találkozunk.

Az EXO a Love me right promotálásával van elfoglalva, míg én teljes erővel a Melody Monday-re koncentrálok. Nem mondom, hogy nem hiányzik a fiú, mert akkor hazudnék, viszont az is biztos, hogy már nem olyan erősek az érzéseim, mint két hónappal ezelőtt. Van ugyanis, hogyha az ember először valamit nagyon intenzíven érez, és kiadja magából, amit gondol, akkor utána, ahogyan telnek a napok, úgy ez az érzés egyre jobban elveszti intenzitását. Egy ideig én is így voltam ezzel. Az első napokban elkezdett lecsitulni a szívem, mint az idő a vihar utáni csendben, aztán mégis csak valahogy újra felszínre törtek az érzéseim. Voltak azok az apró dolgok, amik mindig őt juttatták eszembe, és sosem tudtam ilyenkor ellenállni a késztetésnek, hogy az agyam sorba ne vetítse le az emlékeinket a szemem előtt. Elég volt, ha csak Jimyunra, azaz a közösen kitömött plüssmackónkra néztem; a tv-t bekapcsolva éppen az EXO lépett fel valamilyen zenei műsorban, vagy ha karaoke terem mellett sétáltam el. Annyi emlék kötött már össze minket, hogy nem tudtam nem rá gondolni.

Mégis vissza kellett fognom magam, mert fogalmam sem volt, hogy az utolsó találkozásunk után hogyan is állunk. Joonmyun azóta nem adott semmi életjelet magáról, így én sem léptem vele kapcsolatba. Néha a pillantásom percekig ott időzött a telefonos névjegyén, viszont egyszer sem nyomtam rá a hívás gombra. Féltem, és túlságosan is büszke voltam, hogy megtegyem. Ez egy halálos kombináció az én esetemben.

Nem csoda, hogy az elmúlt két hónap bizonytalansága után egy kellemetlen csomót érzek a gyomromban, ahogyan belököm az S.M. székházának nagy lengőajtaját. A biztonsági őr rögtön igazoltat, s miután elmondom, miért vagyok itt, készségesen tovább enged, és el is magyarázza, hogy hol van az EXO menedzserének irodája. Megnyugtat magassarkú cipőm ütemes kopogása, miközben a harmadik emeleten lévő szoba felé tartok, ahol hezitálok néhány másodpercet, mielőtt bekopognék. Azonban miután egy helyeslő kiáltást hallok, lenyomom a kilincset, és egy nagy levegővétellel benyitok.

A tágas, nagy ablakokkal díszített helyiség sugárzik a délelőtti napsütésben, és beragyogja az összes bútort. A menedzser az asztala mögött ül, lapozgatva egy dossziét, ám amikor tekintetünk találkozik, rögtön udvariasan feláll, meghajol, majd be is mutatkozik. Én is ugyanígy teszek, míg a mellettem ácsorgó producer felé csak tisztelettudóan meghajolok.

- Biztos vagyok benne, hogy Joonmyun-ssi is mindjárt itt lesz – jegyzi meg mosolyogva a menedzser, aki egy nálam néhány évvel idősebb, de fiatalos kiállású férfi lehet. Vonásai nem túl szigorúak, viszont annak a fajtának tűnik, aki pontosan tudja, hogy mikor kell gatyába rázni a fiúkat. Csak kötelességtudóan bólintok, majd helyet foglalok a nekem felkínált széken.

Ahogyan leülök, már nyílik is ki mögöttem az ajtó, és megjelenik az emlegetett szamár. A szívem nagyot dobban, miközben automatikusan felállok, köszöntve az idolt, aki végre úgy tűnik, hogy újra őszintén tud mosolyogni. Nyoma sincsen csokoládébarna szempárjában annak a darabjaira tört világnak, amit addig olyan készségesen felépített magának, most a fájdalmat megint a bohó szórakozottság és a végtelen lelkesedés váltja fel. Megkönnyebbülten elmosolyodok, ám valamiért mégis zavartan piszkálgatni kezdem a felkötött lófarkamat. Na, ennyit aztán a magabiztosságról!

Miután a belépő Joonmyun üdvözöl mindenkit, és tekintetünk találkozunk, nem látok se neheztelést, se haragot a tekintetében. Ugyanolyan, mint Tao kilépése előtt. Talán ez a két hónap akkor elég volt neki, hogy túltegye magát rajta. S még ha ez nem is a végleges gyógyulást jelenti, talán ez elég arra, hogy egy ideig segítse enyhíteni a sebeket.

- Szóval… - köszörüli meg a torkát a menedzser, és kicsit félve a reakciójától pillantok vissza a férfira, ő azonban csak szélesen mosolyog. Hmm, talán van ebben az S.M. pereputtyban olyan, aki nem ellenzi az idolok ilyen jellegű dolgait? – Mr. Lee azt szerette volna, hogyha módosítjuk a We Got Married szerződését, miután az EXO japán promotálása és Joonmyun-ssi filmjének forgatása miatt nem tudjuk elengedni őt a megbeszélt nászútra, és azt emiatt el kell törölnünk. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen lépésekhez kell folyamodnunk, de a szerződés fél évre szól, és az hamarosan le fog járni, Joonmyun-ssinak azután viszont még több dolga lesz. Tehát abban egyeztünk meg, hogy természetesen az esküvő meg lesz tartva, azonban a nászutat nem fogjuk megtartani – magyarázza felváltva a három személyre pillantgatva, és mindig, amikor velem szemezik, van egy olyan érzésem, hogy valamit sejt. Ennyire látja rajtam, hogy kedvelem Suhót? Vagy netalán maga a fiú mondta ezt neki?

Fogalmam sincsen, azonban a hír még inkább lesokkol. Tudtam, hogy ma azért hívtak az S.M. székházához, hogy módosítsuk a szerződést, mert valami nem jön ki jól, és ezt meg kell beszélni mindegyik féllel, arra azonban nem számítottam, hogy az egész nászutat eltöröljük. Mármint miért? Tudom, hogy az EXO nagy népszerűségnek örvend, de azt hittem, hogy a We Got Married érdekeit is nézni fogják, hogyha már egyszer elküldték az idoljukat a műsorba. És eddig soha nem volt olyan, hogy a WGM során nem tartottak volna nászutat, még a globális adásoknál is megtartották, minden olyan híres banda tagja esetében, mint a Super Junior vagy a SHINee. És most pont mi vagyunk azok, akik kimaradunk belőle?

Hát jó, egy kicsit azért elszontyolodom, de legalább akkor előbb végzünk, és előbb mondhatunk búcsút egymásnak. Legalábbis ezzel a gondolattal próbálom hitegetni magamat, de ez most valamiért inkább megrémít, mintsem hogy kárörömmel töltsön el. Na jó, nem hazudok, igenis bánt, hogy nem tartják meg a nászutunkat, viszont mit lehet mit tenni? Az élet megy tovább, és talán, ha tényleg kevesebbszer fogunk ezután találkozni, akkor könnyebb lesz elfelejtenem a vele kapcsolatos érzéseimet. Talán, bár ez eddig sem nagyon jött be.

- Akkor viszont biztosítsák, hogy a banda ott lehessen az esküvőn! – jön bele az alkudozásba a producer, miközben összekulcsolja az asztalon pihentetett kezeit - Ha már nem lehet nászút, valahogy kompenzálni kell a nézőket a kimaradt jó pillanatokért, és egy idol csapat mindig képes erre – érvel ravasz mosoly kíséretében, és látom, ahogyan izzik a felek között a levegő. Tipikus adok-kapok szituáció ez, aminek most én csak a nézője lehetek, de már elég időt töltöttem ahhoz ebben az iparban, hogy tudjam, vannak, akik ilyenkor képesek a végletekig is elmenni, és szétszedni egymást.

Az EXO menedzsere azonban a lehető legkisebb jelét sem mutatja sértettségnek vagy felsőbbrendű közönynek, csak lazán megvonja a vállát.

- Semmi akadálya, hogy ne legyenek ott. Ha ők szeretnének elmenni, akkor úgyis elfognak, aznapra nincsen programjuk – válaszolja diplomatikusan, miközben az ölében elhelyezett határidőnaplóját lapozgatja. Én is alig néhány napja tudtam meg, hogy a hőn áhított esküvőt július 29-én akarják tartani, ugyanis az SBS-től is engedélyt kellett kérni, hogy aznapra mentsenek fel a munka alól, ugyanis ezek az idióták pont szerdára rakták a „nagy napunkat”.

- Helyes – bólint rá elégedetten a producer, majd gyors átolvasás után elővesz az ingzsebéből egy tollat, és aláfirkantja az elé csúsztatott szerződést. A menedzser a következő pillanatban már nekünk is átnyújt egy-egy módosított szerződést, ami magába foglalja az előbb elhangzottakat. A leírtak szerint ugyanis „előre nem látható változások álltak be Kim Joonmyun napirendjében, ezért szükséges az alapszerződés módosítása.”

Eddig nem nagyon zavart, hogy a fiú idol, hiszen bár éppen eleget szervezkedett az SM, attól még nem volt olyan, ami engem is különösképpen érintett volna. Csak kicsit felfújták az egész We Got Marriedes dolgot, de engem legalább békén hagytak, és még a szereplésünk felvállalása után sem kerestek meg. Most azonban nagyon is idegesít, hogy ennyire kotnyelesek, és bár megértem, hogy a fiúnak sok dolga van, azért szólhattak volna előbb is, hogy ne ringassam magam tévhitekbe a nászutunkkal kapcsolatban. De hát persze, kit érdekel, hogy én mit gondolok, végül is csak egy senkiházi műsorvezető vagyok az EXO vezetőjéhez képest.

- Remélem, mindegyik félnek megfelelnek a feltételek, és elnézést kérek a kellemetlenségért. Nem láttuk előre, hogy ilyen lépéseket kell tennünk, de nem szeretnénk, ha Joonmyun-ssi túlhajszolná magát – fűzi tovább a menedzser, és hangneme tényleg aggódó, látszik rajta, hogy ő legalább törődik a fiúkkal. Ha Lee Sooman úgysem a világ legjobb főnöke, akkor legalább egy jófej menedzser ellensúlyozni tudja ezt az apró bakit.

Mindannyian megértően bólintunk, miközben az említett idol csak szerényen mosolyog. A szerződés aláírása után már nincs is más dolog, amit együtt kéne megvitatnunk, úgyhogy a producer után én is kísérletet teszek arra, hogy mielőbb kislisszoljak az irodából, ám a menedzser az utolsó pillanatban utánam szól.

- Mondhatnék valamit négyszemközt? – pillant kérlelően Suhóra, aki csak hevesen bólogat, de a szeme sarkában megbúvó kíváncsiságot nem lehet nem észrevenni. Gyanúsan pillant rám, majd végül elhagyja az irodát, és kettesben hagy a menedzserükkel.

A fejemben ezernyi forgatókönyv játszódik le azzal kapcsolatban, hogy most mit is kérdezhetne, és én hogyan reagálhatnék rá, azonban végül egyik számításom se jön be. A férfi csak ugyanolyan szelíden és barátságosan mosolyog, mint azelőtt a producer társaságában, és ahogyan megszólal, csak egyre jobban felkunkorodik a szája széle.

- Nem tudom, hogy hányadán is állnak Joonmyun-ssival, és nincs is jogom hozzá, hogy megkérdezzem – kezdi megragadva az alkalmat most, hogy végre találkozhat velem, mire majdnem leesik az állam. Te atyaég, most tényleg erről fogunk beszélgetni? – Viszont, ha a műsor után is szeretnének találkozni, és legalább egy barátságot fenntartani, akkor nyugodtan keressen meg, és én közben járok Mr. Lee-nél. Én meg tudnám puhítani, ha arról lenne szó – ajánlja készségesen, és annak ellenére is, hogy legfeljebb negyed órája találkoztunk, máris jobban kedvelem, mint a We Got Married egész stábját egybevéve. Van benne valami „szomszéd srác” jelleg, amiből tudod, hogy ő mindent lát, mindent tud, és mégis csak jót akar.

- Ó, köszönöm! – hajolok meg hálásan, hiszen fogalmam sincsen, hogy mit mondhatnék. Ő is látja, hogy mennyire meglepődtem hirtelen vallomásától, úgyhogy nevetve megjegyzi, hogy most már nem riogat többet, csak ennyit szeretett volna mondani.

Fejemet csóválva megyek ki az irodából, hiszen alig akarok hinni a fülemnek. Az EXO menedzsere most komolyan bevallotta, hogy támogatná a kapcsolatunkat az idollal? Zavartan összeráncolom a homlokomat, gondolkozva ezen a világmegváltó kérdésén, és nem is okolom Joonmyun-t, hogy amikor a folyosón meglát, rögtön megkérdezi, hogy miről beszéltünk. Csak lerázom annyival, hogy még mindig a szerződés miatt akart bocsánatot kérni, és nem is tud többet kérdezni ezzel kapcsolatban, ugyanis, ahogyan sétálunk le a második emeletre, Chanyeol vidáman odapattog hozzánk, és lelkesen hajolgat nekem.

- Jiyoung noona, jó újra látni téged! – vigyorog teli szájjal, mire muszáj elmosolyodnom. Ez a srác maga a két lábon járó boldogság, és amikor az ember mellette van, olyan, mintha eltakarná a viharfelhőket, és csak a hétágra sütő napot lehetne látni mögötte.

- Téged is – biccentek neki őszinte mosollyal, és csak most jut időm hosszabban végignézni a fiúkon, akik már mindketten fekete rövidnadrágban, tornacipőben, de azért hosszú ujjú felsőben vannak. Valószínűleg vagy táncpróbáról jöttek vagy oda mennek.

- Jössz megnézni a próbánkat? – nyitja tágra a szemeit Chanyeol, és úgy pislog rám, mint Jisu kutyusa szokott, amikor meglátogatom őket. Barátságos megnyilvánulásával legalább a ki nem mondott kérdésemre is választ ad.

- Á, nem, nem, csak megújítottuk a szerződést, de már… – kezdem a fejemet csóválva, a fiú azonban nem adja alább.

- Légyszi, noona! Erre a lehetőségre nem mondhatsz nemet! És amúgy is, most nincsenek kamerák, csak te és a mi kis csapatunk! Ígérem, hogy úriemberek leszünk – próbál győzködni a csapat energiabombája, és bármennyire is ellenkeznék, ő ugyanolyan makacsul rá akarna engem beszélni a maradásra. Jól esik, amit hallok, hiszen simán lehetne az, hogy a banda többi tagja egyszerűen elfogadja a tényt, hogy a vezetőjükkel szerepelek a műsorban, de eszük ágában sem lenne ragaszkodni hozzá, hogy találkozzunk. Melengeti a szívemet a tudat, hogy ez legalábbis a rapper esetében nincsen így.

- Na, gyere! Úgysem láttál még minket így, és a fiúk úgyis panaszkodtak a koncert után, hogy többet szeretnének veled találkozni – szólal meg a mellettem ácsorgó Joonmyun is, akinek a világ legmeggyőzőbb mosolya játszadozik ajkain. Nehéz ellenállni két ilyen teremtésnek, úgyhogy végül beadom a derekamat, és kicsit idegesen battyogok a fiúk mögött, akik a táncterem felé visznek.

Mikor benyitnak, a bandatagok a szokásos panaszkodással fogadják őket, miszerint „hyung, te mondod mindig, hogy nem szabad késni” vagy „Chanyeollie már megint bent ragadt a mosdóban” és hasonló civakodások, ám amikor meglátják, hogy mögöttük megjelenek én is, a teljesen átlagos farmernadrág-magassarkú-kockás ing szerelésemben, akkor egy pillanatra néma csend tölti be a termet. Aztán hirtelen egy lelkes kiáltás – talán Baekhyuné? – töri meg a jéggé fagyott levegőt, majd utána mindenki üdvrivalgásban tör ki, és úgy köszöntenek, mintha régi jó barátjuk lennék. És ekkor kezdetét veszi három óra folyamatos nevetés és önfeledt szórakozás.

Az ember azt hinné, hogyha 9 másik hímnemű egyeddel van összezárva egy izzadtságszagú próbateremben, akkor abból semmi jó nem sülhet ki: csak egymást váltják a káromkodások, a perverz poénok, és nem győznek kellemetlen helyzetbe hozni téged.

A valóság azonban ettől messzebb nem is lehetne. Az EXO tagjai ugyanis egytől-egyig úriemberek, akik az „aish”-on kívül nem szoktak mást az orruk alá dünnyögni, ha pedig vannak perverz poénjaik, akkor legalábbis nem osztják meg velem. Sokkal kellemesebb feladatokra próbálnak rábeszélni, mint a We Got Married stábja, és nem is bánom, hogyha kérdeznek valamit tőlem. Hihetetlenül megnyugtatóan peregnek le az órák. Kicsit olyan családias a hangulat, így még én is felszabadultan adhatom önmagamat.

Először is a banda élőben adja elő – csak most, csak nekem, ahogyan Baekhyun fogalmazott – a Love me right koreográfiáját, és megint csak leesik az állam, hogy a fiúk mennyire szinkronban vannak, és milyen koncentrációval figyelnek egymás mozdulataira is. Vannak, akik csempésznek egy kis aegyót vagy szivecskét a koreográfiájukba, és a végén kapok egy nagy szivecskét Joonmyuntól is, aki egyébként is végig úgy vigyorog, mintha legalábbis egy fogkrémreklámban lenne. Annyira hihetetlen, hogy most egyetlen mozdulata sem árulkodik megtörtségről vagy gyengeségről; mintha tényleg újra tudta volna építeni azt a kártyavárat, amit Tao kilépése döntött fel.

- Van egy ötletem – szólal meg a mindig kicsit csendesebb Minseok, és mindenki érdeklődve fordul felé. Kíváncsian pislantok az énekesre, akinek ajkain hirtelen csibészes mosoly jelenik meg – Teszteljük őket, hogy mennyire ismerik egymást! – néz körbe a jelenlévő fiúkon, akik közül páran kiabálva, mások tapsolva, míg megint mások csak hevesen bólogatva jelzik egyetértésüket. Joonmyun csak fejét csóválva vigyorog, miközben Jongdae valamit súg a fülébe, azonban néhány másodperc után minden szempár rá szegeződik.

- Én benne vagyok, ha Jiyoung-ah is! – pillant rám megerősítést várva, és ezzel csak azt éri el, hogy most minden szempár rám szegeződik. Alaphelyzetben azt mondanám, hogy inkább hagyjanak békén, van nekem magánéletem is, amibe ők nem tartoznak bele, viszont ők mégis csak az EXO! Már komolyan úgy érzem, mintha ők lennének az új baráti köröm, pedig ez még csak a második alkalom, hogy mindannyiukkal találkozom. Mégis pontosan tisztában vagyok vele, hogy mennyire nyitott, jólelkű és keményen dolgozó fiúkról van szó, akik néha bohókásak, néha cukkolósak, de hihetetlenül melegszívűek. Velük nem félek megosztani semmit.

- Én teljes mértékben benne vagyok – bólintok rá széles mosollyal, mire Sehun vidáman elkiáltja magát:

- Mi lenne, ha egymásnak háttal ültetnénk őket, és így kéne válaszolniuk a kérdésekre?

- Ó, igen, igen! – lelkesül fel Jongin is, és azzal a „te is arra gondolsz, amire én?” tekintettel szemez a másik sráccal – Mindketten kapnak tárgyakat, amik magukat és a másikat ábrázolják, és így tudjuk mi, hogy a válaszadásnál valójában kire gondoltak – fűzi hozzá magyarázatképp, mire a többiek is lelkesen bólogatni kezdenek. Csak Yixing pislog ma született bárányka módjára, azonban Kyungsoo készségesen felvázolja neki a játékot még egyszer.

- Hú, ebből mekkora égés lehet! – prüszköl bele a tenyerébe Jongdae, miközben senki sem bírja magában tartani a nevetést. Mondanám, hogy előre félek a kérdéseiktől, ám valószínűleg leégetni inkább a vezetőjüket akarják, mintsem engem, úgyhogy annyira nem tartok attól, hogy mikre kell válaszolnom.

Végül én megkapom Joonmyun sapkáját, míg ő Chanyeolét veszi kölcsön, én pedig odanyújtom neki az egyik színes jegyzetfüzetemet, míg a másik nálam marad. Mégsem adhatok neki rúzst! Így ültetnek minket egymásnak háttal - de úgy szó szerint értsd, fizikailag is érintkezik a kettőnk háta -, a bandatagok pedig a tükör előtt csücsülnek egy sorban, hogy egyszerre lássák az én reakciómat és a fiúét is.

- Ú-ú, én hadd kérdezzem az elsőt! – emeli fel a kezét Sehun, mintha iskolás lenne, és már nyitná is a száját, hogy mondjon valamit, azonban Baekhyun önelégült vigyorral beelőzi.

- Ki a rendetlenebb?

Bumm. Hihetetlen, hogy ez még csak az első kérdés, de máris megingok, hogy vajon mit kéne válaszolnom. Mindketten elég tisztaságmániások vagyunk, így végül én saját magamat mondom, míg Joonmyun is önmagát tartja rendetlenebbnek. Összemosolygunk, amikor „Park Chanyeol MC” – újdonsült kommentátorunk – jelenti az eredményt, és megfordulunk, hogy megvitassuk, ki miért is válaszolt így. A fiúk nevetnek, mi pedig egyre jobban és jobban élvezzük a játékot.

Vannak olyan kérdések is, amikre egyértelmű a válasz, mint például a „ki tud jobban főzni”, „ki élvezi jobban a forgatásokat” vagy éppen a „ki a nagyobb művészalkat” kérdések esetében, ám sok van, ami elgondolkodtat. Kyungsoo például kíváncsiskodik, hogy melyikünk a jobb támasz, ha a másiknak szüksége van rá, míg Yixing afelől érdeklődik, hogy melyik fél inkább az irányító a kapcsolatban. Olyan terepekre is merészkedünk, mint a haragtartás vagy éppen a saját hibáink, ám nyíltan felvállalom, hogy szerintem én vagyok az, aki gyorsabban megsértődik, és én hibázom többet, bármiről is legyen szó. Nem esik rosszul, amikor ilyenkor Joonmyun is ugyanazt a választ adja, ugyanis ez azt jelenti, hogy legalább ismerjük egymást. Viszont az meglep, hogy szerinte én jobb támasz vagyok, ha neki szüksége van rám, ugyanis én ilyenkor gondolkodás nélkül az ő sapkáját emelem a magasba.

- Hmm, úgy tűnik, hogy a szerelmes madaraink azért nem hoztak azonos döntést, mert mindketten ott vannak, ha a másiknak szüksége van rá – jegyzi meg Jongdae félig meddig cukkolva, félig meddig pedig komolyan, és érzem, ahogyan belepirulok ebbe a gondolatba. Eddig ugyanis fogalmam sem volt, hogy az EXO vezetője elegendőnek találta –e a segítségemet, és nem értelmezte félre az aggódásomat, ezek szerint azonban nagyon is hálás volt ezekért. Érzem, ahogyan elvörösödöm, de ha ez nem lenne elég, akkor a fiúk is szóvá teszik ezt, végül azonban csak mind nevetünk rajta.

Amikor a bandatagok úgy érzik, hogy megunták a kérdezősködést, akkor rögtön kapva kapnak az alkalmon, és készítenek velem képeket, Instagram videókat, majd rábeszélnek arra, hogy táncoljak nekik. Nagyon ellenkezem, ám végül úgyis beadom a derekam, miután Joonmyun készségesen segít, és együtt eltáncoljuk a Call me baby azon részét, amelyet még az esküvői fotósorozatunkon tanított nekem. Nem rémlett annyira a koreográfia, mint szerettem volna, hiszen valamikor májusban tanította meg nekem a lépéseket a fiú, és lehet, tényleg csak lehet, hogy néha a lakásomban is próbáltam felidézni a mozdulatokat. Ezután aztán nem hagyhatják ki azt sem, hogy a Love me right refrénjének táncát megtanítsák nekem, több-kevesebb sikerrel.

Végül még az izzadtságszagú próbaterem padlóján, a fiúkkal körben ülve eszem meg a vacsorámat is, ugyanis addig-addig marasztalnak, míg este 7 óra nem lesz, és az EXO már kezd éhes lenni. Már bánom, hogy nem készítettem nekik semmit, mert amilyen keményen dolgoznak, és amennyire feldobták a napomat, megérdemelték volna, ám a megbeszélt találkozó leszervezésekor nem volt említve, hogy velük is összefutom, és a bandával töltöm majd a délutánomat. Így hát maradt a rendelt csirke, ami most sokkal jobban esik, mint amikor otthon, egyedül, a munkától fáradtan kell megennem a kiválasztott menüt. Most valahogy azt sem érzem, hogy kemény 8 órás munkanap után jöttem az S.M. székházához, mert a mögöttünk lévő nevetésekkel és felejthetetlen pillanatokkal teli órák mind segítettek, hogy ne érezzem a nap során rám telepedő fáradtságot.

Ám, ami késik, nem múlik, és a vacsora végeztével kapok egy hívást Ji Hye-tól, aki az esküvőre hazarepül Japánból, úgyhogy úgy döntök, hogy ideje mennem, mert egyrészt későre jár, másrészt pedig válaszolnom kéne a húgom hívására. A fiúk egyöntetűen csalódottnak látszanak, amikor hallják a híreket, néhányan még drámaian fel is sóhajtanak vagy gyerekesen nyafognak. Ezt látva akár hivatalosan is bejelenthetném, hogy imádom ezeket a srácokat!

- De az esküvőn találkozunk, ha minden igaz – emlékeztetem őket, miután felkászálódok a padlóról, és gyorsan leporolom a farmernadrágomat. Az idolok is mind-mind felpattannak, a hosszú táncpróbák után még ropogó ízületekkel és fájó izmokkal, viszont mindenképpen töretlen mosollyal.

- Már alig várjuk – búgja vidáman Baekhyun – Gondoskodunk róla, hogy igazán izgalmas napotok legyen – énekli trillázva, és összenéz a vezetőjükkel, aki csak megforgatja a szemét, de a szeretetteljes mosoly még mindig ott terpeszkedik az ajkain.

- Vigyázzatok magatokra, fiúk! – kérem őket kicsit még illegve-billegve a sok ülés után, majd meghajolok előttük, és fogadom az ő búcsúzkodásaikat is. Valószínűleg Chanyeol az, aki még egy „te is, Noona” mondatot kiált bele a nagy hangzavarba, ám mindenki annyira élénken és gyorsan beszél, hogy csak egy nagy katyvaszt hallok az egészből. Joonmyun felé is meghajolok, ám ő csak a fejével az ajtó felé biccent, úgyhogy tudom, hogy beszélni akar velem. Néhányan fel is búgnak mögöttünk, ám mi nem zavartatjuk magunkat, kettesben kisétálunk, és a próbaterem ajtajától nem messze megállunk.

- Jobban vagy? – kérdezem szembefordulva a fiúval, mert még mielőtt bármit akarna mondani nekem, szeretném tudni, hogy hogyan érzi magát. Valószínűleg hónapokkal ezelőtt eszem ágában sem lett volna feltenni neki ezt a kérdést, ám én is változtam, ő is és a kapcsolatunk is. Most már sok mindent máshogy tennék a múltban is.

Ahogyan felpillantok az idolra, vonásai hirtelen megkeménykednek, aztán mégis csak ellágyulnak. Ezernyi érzelmet látok átvillanni a tekintetében, míg összeszedi a gondolatait ahhoz, hogy válaszoljon nekem.

- Igen, jobban – bólint rá néhány másodpercnyi gondolkozás után – Az első hetek és az első hónap nehezebb volt, mert akkor még a rajongók nem tudhatták meg a hírt. Utána viszont a kezdeti sokk után jól esett látni, hogy nem minket okoltak, hanem inkább a lemezcéget – folytatja mesélős hangnemben, ám ahogyan kicsúsznak a száján az utolsó szavak, kicsit beljebb húzza a nyakát, mintha rosszat mondott volna. Én csak bátorítóan rámosolygok, miközben összefűzöm a karjaimat a mellkasom előtt – És hihetetlen érzés, hogy a rajongók még mindig mennyire támogatnak minket, és ezzel együtt a kilépett tagjainkat is – magyarázza csillogó szemekkel, és hagyom magam elveszni abban a csokoládébarna örvényben. Ha a szem tényleg a lélek tükre, akkor Joonmyun szempárja jól reprezentálja a fiú lágyságát, szelídségét és jólelkűségét, ugyanis csillogása a legtisztább tengerekére emlékeztet.

- Khmm – köszörülöm meg a torkomat, hogy kirántsam magam a fiú hipnózisa alól – Szóval, mit akartál egyébként mondani? – döntöm oldalra a fejemet, kíváncsian várva a válaszát, ugyanis csak van, amit szeretett volna velem megosztani, ha már kijött velem a próbateremből.

- Csak szerettem volna megköszönni, hogy törődtél velem, miután közölték velem a hírt. Tudom, hogy úgy tűnt, eltaszítalak magamtól, viszont nem akartalak megbántani semmivel, csak akkor így tudtam lereagálni a helyzetet – vallja be zavartan masszírozva a tarkóját, miközben végig tartja velem a szemkontaktust. Ó, egek! Érzem, ahogyan a lábaim elgyengülnek, és csak remélni tudom, hogy az EXO vezetője nem hallja az őrült szívdobogásomat.

- Nem bántottál meg semmivel – csóválom a fejemet hitetlenkedve, hiszen arra sem számítottam, hogy bocsánatot kér a múltkori miatt, nemhogy még meg is köszöni nekem, hogy ott voltam mellette – És nem kell ilyenért szabadkoznod. Megértem, hogy így viselkedtél, hiszen mégis csak tudjuk, mi történt – folytatom tapintatosan, és direkt nem mondom ki hangosan, hogy még egy tagjuk kilépett. Nem csodálom, hogy ennyire maga alatt volt, és úgy tűnt, hogy elvesztette a reményt, hiszen mégis csak már a harmadik tagjuk lépett ki, és egy ilyen népszerű bandánál, mint az EXO, ez nem jelenthet mást, mint végtelennek tűnő pletykákat és felháborodott rajongókat, hogyha a hír napvilágot lát. Kapott a banda hideget-meleget, miután Tao új szerződése egy kínai lemezcéggel kitudódott, ám úgy tűnt, hogy a fiúk mind-mind éretten és kitartóan tudták kezelni az ezzel járó támadásokat.

- De attól én még köszönöm. Sokat jelentett, hogy ott voltál velem – erősködik közelebb lépve hozzám, miközben a szokásos Joonmyun mosolya megjelenik, amitől úgy tűnik, hogy a szemei is mosolyognak. Mire észbe kapnék azonban, a fiú már be is hozza a köztünk lévő távolságot, és egy lágy puszit nyom a homlokomra, majd lassan hátrahúzódik. Hallom, ahogyan a próbateremben üdvrivalgás tör ki, és amikor odafordulok, látom, hogy a terem kis üvegablakához van préselve a bandatagok feje, és most mindannyian vigyorogva tapsolnak, vagy hüvelykujjukat feltartva fejezik ki támogatásukat.

Én azonban azt sem tudom, mit kezdjek magammal, de rögtön érzem, ahogyan pír szökik az arcomba. Még mindig kicsit zavartan, a sokk határán köszönök el a fiútól, ezt a pillanatot azonban még sokáig nem bírom kiverni a fejemből.

❤   ❤   ❤

Drága Olvasók!

Na, mit szóltatok ehhez a fejezethez? ^^ Gondolom, nem számítottatok rá, hogy el fogják törölni a nászutat, de hát sosem lehet minden fenékig tejfel, főleg nem ebben az iparban. A fiúk viszont határozottan feldobták a fejezetet, s remélem, hogy meg tudtalak mosolyogtatni Titeket néhány jelenettel. Én nagyon élveztem ennek a résznek az írását, remélem, nektek is legalább ennyire tetszett! ;)

Jövő héten találkozunk, addig is vigyázzatok magatokra! <3

Szeretettel,

Yoonah