'We Got Married' #10

10

From the moment I started liking you

Not a single day has been ordinary

<Tender Love>

- Jövő héten… az energikusságáról, precizitásáról és érzelmességéről ismert EXO visszatért! Új daluk, a Call me baby már a toplisták élén szerepel, és a zenei műsorok szavazása alapján eddig 14-szer végeztek az első helyen! A következő vendégem az EXO négy tagja lesz: április 27-én a stúdiónkba látogat Chanyeol, D.O., Xiumin és Chen. A hangulat tehát garantált lesz, a fiúk pedig meglepetés produkciókkal is készülnek, úgyhogy ezt nem lenne érdemes kihagyni. Tartsanak velünk jövő héten is!

A folyosókon csak ez szól, amikor a sminkszoba felé sétálok. A falakra kihelyezett okos tv-kből természetesen mindenhonnan az SBS műsorai és reklámjai néznek vissza, és mielőtt élő adásban lennénk, még megy az egyik dráma, úgyhogy egy ideig nem leszek ezeken a képernyőkön.

- Ah, Jiyoung-ah! – köszönt vidáman az alacsony, festett szőke hajú, vagány öltözködésű sminkesem – Dalnim - mikor benyitok a szobába, és a köszöngetéseink után helyet foglalok a székemben – Csodálkoztam, hogy előbb kellett jönnöd, de úgy hallottam, hogy Sunbaenim szeretné, ha a műsor előtt a fiúkkal hosszabban tudnál beszélgetni – fecseg mosolyogva, miközben egy pirosítóval a kezében tanulmányozza az arcomat.

- Igen, így van. Fogalmam sincsen, hogy miért, mert őket is ugyanúgy kéne kezelnünk, mint a többi vendéget – jegyzem meg vállvonogatva, hiszen nem értem, hogy Sunbaenim mit van úgy oda attól, hogy az EXO jön a műsoromba.

Értem én, mégis csak azokról a srácokról van szó, akik egy bandában vannak a férjjelöltemmel, de akkor sem kéne máshogy viselkednünk a közelükben. Szóval, csak én érzem úgy, hogy a főnököm határozottan kampányol a We Got Married-s szereplésem mellett? Olyan, mintha a legjobbat akarná kihozni a helyzetből, mert végül is ő beszélt rá engem erre. S miután hivatalos lett, hogy az EXO tagjai szerepelni fognak a Melody Monday-ben, azóta pedig szó szerint úgy pörög, mint egy centrifuga. Komolyan, soha nem láttam még ilyennek, és ez elég ijesztő, mert fogalmam sincsen, mikor szedi össze magát, és válik újra hihetetlenül komollyá.

- De csak kéne – szólal meg cinkosan somolyogva Dalnim, miközben alapozót ken az arcomra, és látom rajta, hogy mulattatja a helyzet. Sosem volt az a fajta, aki mindent szóról szóra kimondott, amit gondolt, de azért már elég jól meg tudtam fejteni őt az évek során. Elvégre is, akivel már harmadik éve dolgozol együtt, azt elég jól kiismered.

- Szóval már te is hallottál róla – sóhajtok nagyot, miközben megforgatom a szemeimet, és ezért kapok is egy rosszalló pillantást, mert éppen most akarja használni a szemhéjfestéket, és így ebben egy kicsit megakasztom.

- Ki nem? – vonja meg a vállát vigyorogva – De szerintem csak jót tehet neked ez a műsor. Mármint, megismerhetsz közelebbről egy idolt, és igazából nem is akármilyet. Ezen felül még meg is tapasztalhatod, hogy milyen a házas élet. Vannak, akiknek soha nem adatik meg ez, vagy inkább már nem akarják újra megtapasztalni – húzza el a száját keserűen, hiszen 27 éves kora ellenére már túl van egy öt évig tartó házasságon és egy váláson. A négy éves kislányukat természetesen ő neveli.

Nem mondok semmit, utasítására inkább csak lehunyom a szememet, és hagyom magam elveszni a gondolataimban. Tudom, hogy igaza van, hiszen vannak, akik soha nem házasodhatnak meg, és a műsor kezdetéig én is azt hittem, hogy az ő táborukat fogom erősíteni. Na, nem mintha a We Got Married a komoly kapcsolatok híve lenne, hiszen, ha már tényleg együtt lennénk, fel is bontanák a szerződésünket, viszont azért tényleg kerülünk olyan szituációkba, mint az igazi házaspárok. S bár azt hittem, hogy az ilyen helyzeteket könnyedén fogom tudni kezelni, hát nagyot tévedtem. Joonmyun mellett ugyanis szinte lehetetlen, hogy az ember lánya ne érezzen semmit. Ő az a fajta srác, akit, ha akarnál, ha nem, akkor sem tudnál utálni.

És pontosan ez a baj: én sem tudom utálni őt. Próbáltam, tényleg, mégsem ment. Az elmúlt egy hónapot is azt hittem, hogy jól kibírom nélküle, ám magamnak is meglepetést okoztam azzal, amikor egy szabad estémen elkezdtem nézni az EXO Showtime részeit, csak azért, mert ő is benne van. Jókat mosolyogtam, amikor a műsor során szó nélkül odaadta a bankkártyáját, hogy a többi tag kifizethesse az ebédjét, vagy éppen, amikor megpróbált rappelni. Már magam is szégyellem, de olyanokat nevettem a részeken, hogy percekig fogtam a hasamat, és le kellett állítanom a videókat, hogy ne maradjak le semmiről. Fogalmam sincsen, melyik volt a kedvenc pillanatom, egyszerűen minden annyira ő volt: az ígérete újévkor, hogy jobb vezető lesz belőle; a kitartó lelkesedése, amely akkor sem tört le, amikor mindenki már megunta a vezetős monológjait; az, hogy kérdés nélkül belement a téli tengerbe, mert meg akarta kímélni a többieket ettől a feladattól; a titkos salátamosásai, miközben a többiek a húst sütötték vagy beszélgettek; és persze nem hagyhatjuk ki a kacsintását az első részben. Az azért elég emlékezetes maradt, még most is el tudom képzelni, hogy felugrottam miatta a kanapéról. Még jó, hogy senki nem látta! Le is tagadnám, ha valaki most erről kérdezne.

Nem is tudom már, hány estét töltöttem azzal, hogy végignézzem a 12 részt, ugyanis ezek összemosódnak azokkal az alkalmakkal, amikor pedig az élő műsoraikat követtem nyomon. Persze, nem kapcsoltam rajongó üzemmódra, és nem vártam már fél órával az adás kezdete előtt, de, amikor éppen úgy értem haza, és eszembe jutott, akkor tényleg megnéztem a fellépéseiket. Nem érdekelt, hogy ugyanaz a szám volt újra és újra, mert mindig tudott valami újat mutatni, és mindig kíváncsian vártam, hogy éppen mi lesz az, ami a fellépéseiket különlegessé teszi. Joonmyun megjelenése pedig mindig őrült módon meg tudta dobogtatni a szívemet, és ezen az sem változtatott, hogy csak képernyőn keresztül láttam, és nem élőben. A hangja pedig egyszerűen zseniális volt! Mármint, persze, eddig is tudtam, hogy jól énekel, viszont önszántamból nem nagyon hallgattam a dalaikat, az elmúlt egy hónapban viszont egyre többször.

- Hány hete is volt már, hogy utoljára találkoztatok? – rángat vissza a valóságba Dalnim kíváncsiskodó hangja, miután a vermillion árnyalatú rúzzsal is végez, és a tükörben érdeklődően visszapillant rám. Elégedetten elmosolyodik, ahogyan igazít még egyet az egyik hullámos fürtömön, aztán elkezdi összepakolni a sminkasztalra kihelyezett cuccait.

- Már egy hónapja volt – válaszolok egy bólintás kíséretében, ám nem kell sokat töprengnem rajta. Március 29-én láttuk egymást utoljára, és ezt azóta is sziklaszilárdan tudom. Nem könnyű elfelejteni azt a repülőteres búcsúzást, ám nem csak ezért tudom. Egyszerűen azt a hétvégét egy az egyben nem tudnám elfelejteni.

- És nem hiányzik? – vonja fel a szemöldökét Dalnim kihívóan - Mármint nem a műsor, hanem Suho – javítja ki magát rögtön, mintha nem tudnám pontosan, hogy mire gondol.

Nem kell elgondolkoznom a válaszon. Pontosan tudom, hogy mit váltott ki belőlem a fiú az elköszönésünkkor, és látatlanban azóta is mit tesz velem. Az elmúlt egy hónapban nem is kellett volna közelebb éreznem magam hozzá, hiszen távol voltunk, és egyszer sem láttuk egymást. Még, ha az SBS-es The Show-ban vagy Inkigayóban léptek fel, akkor sem futottunk össze. Mégis, bármennyire is furcsa, most már közelebb érzem magam hozzá, mint valaha. Ugyanis rájöttem, hogy hiányzik, és szerettem volna, ha néhány nap csak mellettem van, és egyszerűen beszélgetünk. Kamerák, producerek, staff tagok nélkül. Kötöttségek nélkül.

Már éppen nyitnám a számat, amikor valaki kopog az ajtón. Dalnim kiszól, mire Sunbaenim lép be a szokásos vászonnadrág-kék ing összeállításában és a tökéletesen megkötött nyakkendőjében, amin látszik, hogy a felesége műve.

- Jiyoung-ssi! Kérem, jöjjön velem! – sétál néhány lépéssel közelebb felénk, majd a helyiség közepén hirtelen megáll. Tekintélyparancsolóan összefonja a karjait a mellkasa előtt, mire egy másodperc múlva már fel is állok, és elköszönve Dalnimtól, követem őt a folyosón az irodám felé.

- Mit szeretne még átvenni? – tudakolom a legkevesebb szemrehányást és ingerültséget belecsempészve a hangomba, ugyanis nem örülök neki, hogy csak azért, mert az EXO fog szerepelni a műsoromban, azért még egyszer át akarja velem vetetni az egész forgatókönyvet. A műsorommal megélt három évem alatt egyik másik vendégemnél sem tette ezt meg, mert eddig elég volt neki a szokásos vasárnapi meeting, ám most megint kivételt tesz. A We Got Married kezdete óta egyre többször képes ilyenekkel meglepni.

- Csak nézzük át újra, hogy milyen kérdéseket tenne fel! – feleli orrnyergén feljebb tolva vastag keretes szemüvegét, mire oldalra kell néznem, hogy ne lássa az ideges arckifejezésemet.

Némán és mereven sétálunk tovább, amíg egy perc múlva el nem érünk az irodámig. Udvariasan magam elé engedem Sunbaenimet, aki azonban ugyanezt teszi, úgyhogy biccentve megköszönöm neki, majd lenyomom a kilincset.

- Meglepetés! – kiáltják hangosan minden oldalról, ahogyan benyitok, mire a szívem szó szerint kihagy egy ütemet, majd eszeveszett módon kezd dübörögni. Automatikusan védekező üzemmódba kapcsolok, tehát lehunyom a szememet, miközben úgy összerezzenek, mintha legalább egy baltás gyilkos lenne az irodámban.

Az első sokk után veszek egy nagy levegőt, majd félve kinyitom a szemeimet. Ekkor veszem csak észre, hogy a helyiség maga sem úgy néz ki, mint egyébként: a visszafogott bézs, fehér és szürke színek szinte elvesznek a színesebbnél színesebb lufik, girlandok és szalagok társaságában, amelyekkel teleaggatták a polcokat, a függönyöket, az asztalomat és úgy nagyjából az egész falat. Mindenhol a 25-ös szám és a ’Boldog születésnapot!” felirat díszeleg, de egyébként az EXO négy, tortával felém közelítő tagja már el is kezdi énekelni nekem a köszöntőt, azzal a céllal, hogyha eddig nem esett volna le, hogy miben is sántikálnak, akkor most végre megtudhassam.

- Boldog szülinapot! Boldog szülinapot! Boldog szülinapot, kedves Jiyoung-ssi! Boldog szülinapot! – kántálják élénken, lelkesen és energikusan, miközben Sunbae is csatlakozik hozzájuk, aki miatt muszáj magamra erőltetnem egy udvarias mosolyt, mert a férfi hangja nemes egyszerűséggel idegesítőbb, mint egy vonyító macskáé.

Ennek ellenére is megmosolyogtat a látvány és a gesztus, mert nem is számítottam volna rá, hogy ilyennel készülnek nekem. Igazából utálom a meglepetéseket, ezt nem is tagadhatnám le, és először most is szívrohamot kaptam, viszont azóta kezd normalizálódni a szívverésem, úgyhogy azt hiszem, ezt is túl fogom élni. Huh, már tényleg öregszem, ha ezek a meglepetések is egyre könnyebben meg tudnak ijeszteni!

- Na, hát úgyis tudod, kik vagyunk, de akkor mutatkozzunk be rendesen! – néz a többiekre Park Chanyeol a világ legszélesebb vigyorával, mire a többiek beleegyezően bólogatnak – We are one! Annyeonghaseyo, we are EXO! – kiáltják teljes beleéléssel, miközben a szokásos jelükkel és meghajlásukkal üdvözölnek.

Még mindig csak pislogni tudok az utóbbi másodpercek – aigoo, ezek csak másodpercek voltak? – hatása alatt, ám érzem, ahogyan lassan zavart mosolyra húzódik a szám.

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket, fiúk! – hajolok meg én is udvariasan, majd gyorsan áttanulmányozom a négy srácot.

Chanyeolt ha akarná az ember, ha nem, akkor is mindenképpen észrevenné, hiszen jócskán kimagaslik a három bandatársa közül, és még nálam is legalább másfél fejjel magasabb lehet. Ezenkívül mostanság ezüstös hajjal lép fel, ami igazából nem áll annyira rosszul neki, csak elsőre okozott kisebb fajta sokkot – legalábbis számomra. A többiek hajfestés terén most inkább visszafogottabbak, ugyanis Kyungsoo a szokásos rövidre vágott, jól fésült, szénfekete tincseinél maradt, Minseok sötétbarna frizuráját közepén elválasztották, és csak néhány tincse áll megfejthetetlen koncepció alapján, míg Jongdae pudli kutyás göndör fürtökkel tért vissza, ami szokatlan, de nem a legborzalmasabb választás. És ahogy végignézek rajtuk, újra megállapítom, hogy a Melody Monday stylistjai azért értik a dolgokat, ugyanis egyikük sem néz ki nevetségesen félresikerült próbababának. Xiuminra egy sötétkék farmeringet, Chanyeolra egy fekete-fehér, bolyhos pulcsit, Chenre egy garbós, sötétkék hosszú ujjú felsőt, D.O.-ra pedig egy fekete inget adtak. Mindegyikük sötétebb farmert és félcipőt kapott, úgyhogy szerintem a staff tagok meglehetősen jól végezték a dolgukat.

- Én Chanyeol vagyok, ők pedig Chen, Xiumin és D.O. – mutat sorra a tagokon a vigyorgós srác, mintha nem tudnám, hogy kik is ők, miután nemsokára úgyis ők lesznek a műsorom adásában. Park Chanyeol – az EXO egyik rappere és energiabombája -, Kim Jongdae, azaz Chen – a szórakozott, cukkolós, de angyalhangú énekes -, Kim Minseok, azaz művésznevén Xiumin – a hallgatag, de rendkívül szorgalmas vokalista -, és Do Kyungsoo, akit nemcsak a dalokban hallhatunk, hanem már a képernyőkön is láthatunk, hiszen úgy tűnik, a srác színészi babérokra tör. Tudom ám én, és nemcsak azért, mert utánanéztem, hanem mert Joonmyun is rengeteget mesél róluk. Egyszerűen imádja megosztani velem a bandatagokkal megélt élményeit, és ilyenkor nem is fordul meg a fejemben, hogy megkérdőjelezzem, az összetartásuk és szeretetük csak a kamerák és a rajongók kedvéért maradt fent? Mert egyszerűen csak rájuk kell nézni: ők a valóságban is ilyenek.

- Igen, tudom – bólintok rá - Örülök, hogy találkoztunk, és köszönöm a meglepetést! – hajolok meg még egyszer, majd hálás mosollyal várom a reakciójukat.

- Igazából Joonmyun hyung ötlete volt, hogy köszöntsünk fel téged, ha már holnap lesz a születésnapod, és ő nem tud itt lenni, úgyhogy csak neki köszönd. Azt is, ha majdnem szívrohamot okoztunk neked – nevet fel a végére Jongdae is, majd beletúr göndör fürtjeibe, és kisfiús mosollyal pillant vissza rám. Annyira furcsa őket úgy szemtől szembe látni, hogy az elmúlt hetekben már többször láttam őket a képernyőn, mint szoktam, és most mégis találkozunk a valóságban. Különös érzés, ám ennek a nagy részét nem annak tulajdonítom, hogy idolok – hiszen idolokkal hetente találkozom -, hanem hogy az EXO tagjai, és a férjjelöltem is ugyanabban a bandában van.

- Á, szóval ő tervezte ezt az egészet? – rakom össze a képet leplezetlen mosollyal, és belül ide-oda ugráló szívvel.

- Igen – bólint rá megfontoltan D.O., és máris feltűnik, hogy négyük közül ő a legkomolyabb. Nagy, csokoládébarna, csillogó bociszemei és fiatalos kinézete azonban ellensúlyozza komolyságát – Sokat készült, hogy minden jól sikerüljön, és a műsor szervezőit is bevonta az előkészületekbe – folytatja szűkszavúan, mégis mindent elmond, amit kell ahhoz, hogy feltehessem a következő kérdésemet.

- Akkor mindenki tudott erről? – fordulok most már a még mindig mellettem ácsorgó Sunbae felé, aki csak vidáman rám kacsint. Istenemre esküszöm, ez a fickó egyszer a sírba fog vinni, ha továbbra is így viselkedik! Nem volt soha ennyire laza és szórakozott, most pedig jött a We Got Married, és mintha kicserélték volna. Aigoo, mit nem képes az emberrel tenni egy kamuházasságos műsor? Ha Sunbaenim ilyen, akkor rólam inkább ne is beszéljünk!

- Igen. A sminkestől kezdve a producereken át mindenki tudta – húzza széles vigyorra a száját, és sunyin összenéz a fiúkkal, akik közül Chanyeollal még pacsizik is egyet. Erre Jongdae is kiharcol magának egy pacsit, majd mikor megkapja, elégedetten visszaáll a maradék két fiú mellé, akik még mindig a tortát fogják – Reméltük, sikerült meglepnünk, Jiyoung-ssi! Szóval, félreértés ne essék, semmi átnézést nem terveztem mára, csak szerettem volna idecsalni, hogy a fiúkkal találkozzon, és ezért kellett előbb készülődnie is. Míg a stylistoknál és a sminkesnél volt, addig a fiúk maguk feldíszítették a szobát – jegyzi szinte büszkélkedve, mintha legalább az ő fiairól lenne szó. Az említettek közül erre Kyungsoo csak szerényen elmosolyodik, Minseok szótlanul körbepillant az elkészült helyiségen, Jongdae komolyan bólogat, és képzeletbeli izzadtságcseppeket törölget a homlokáról, míg Chanyeol még mindig úgy vigyorog, mint a vadalma.

- Persze, Joonmyun hyung utasításai szerint – fűzi hozzá Minseok magyarázóan, mire mosolyogva megcsóválom a fejemet. Ez annyira jellemző a fiúra.

- Nem is zavarok tovább, Jiyoung-ssi! – jegyzi meg hirtelen torokköszörülve Sunbae - Még egyszer boldog születésnapot, de most hagyom beszélgetni a fiúkkal. Azért az adást ne felejtsék el majd időben elkezdeni! – figyelmeztet azért mutatóujját felemelve, majd biccentgetünk és hajolgatunk egy sort, a férfi távozása után pedig már csak öten maradunk az irodámban.

Egyetlen másodpercre sem áll be kínos csend, ugyanis a csapat legszószátyárabb tagja máris megszólal.

- Egyébként szereted a Sponge Saeng krémes gyümölcstortát? – néz rám Chanyeol kérdőn, mire bólintok egyet. Ki ne szeretne egy epres-vaníliakrémes, piskótás tortát, amit egyszerűen nemcsak elkészíteni élvezet, hanem enni is?

- Ha nem szeretné, akkor sem lett volna baj! Megettük volna mi – nevet fel Jongdae vidáman, mire csak a legmagasabb srác kuncog fel mellette, a többiek inkább csak elnézően elmosolyodnak.

- De ha már itt vagytok, akkor szeleteljük fel a tortát, és akkor kaptok ti is belőle! – ajánlom fel az íróasztalom felé mutatva, ahová nyugodtan lerakhatják a süteményt. Erre Kyungsoo csak megcsóválja a fejét, mondván, hogy ezt nekem hozták, méghozzá Joonmyun pénzéből, úgyhogy ez csak az enyém. A másik három srácon azonban látom a vágyakozást a nyalánkság irányába, úgyhogy végül rábeszélem őket, hogy segítsenek nekem felszeletelni.

A pontos szervezkedésükből kifolyólag szeletelő kést is kapok, amit azonban csak a gyertya elfújása és a kívánságom elmondása után veszek kézbe.

- Mit kívántál? – kíváncsiskodik az életvidám rapper, és válaszolni sincsen időm rá, mert Jongdae is újabb kérdéssel áll elő.

- Valami olyat, ami Joonmyun hyunggal kapcsolatos? – vonja fel a szemöldökét szórakozottan, mire mosolyogva megforgatom a szemeimet. Nem ijedek meg a kérdéstől, ahhoz túlságosan jól hozzászoktam a váratlanabb helyzetekhez, ám inkább csak azért nem válaszolok neki, mert magam sem tudom, hogy a kívánságom az említett fiúval kapcsolatos –e vagy sem.

- Ő másról sem tud beszélni csak rólad. De komolyan! Eddig csak a csapatösszetartó monológjait kellett hallgatnunk esténként, de most már a WGM-es adásokról is oda-vissza elmesél mindent. Jiyounggal pepero kiss-t kellett csinálnunk, Jiyoungot megleptem az egyik adása után, Jiyounggal elmentünk tandembiciklizni, Jiyounggal horror filmet néztünk… - sorolja a kezein számolva Chanyeol, miközben én egyszerre próbálok szedni nekik a tortából, és figyelni arra, amit mondanak - Mi meg mindig hallgatjuk, hallgatjuk, de közben már mindenki lecsapná, mint a taxiórát. Ne értsd félre, nem azért, mert nem szeretjük, nem, mi imádjuk Joonmyun hyungot, de már lassan túlságosan féltékenyek leszünk rá. Mindannyian elmennénk a műsorba, és ezt ő is tudja. Néha már azt hiszem, hogy direkt csinálja – csóválja a fejét a fiú vigyorogva, majd hálásan ráveti magát a tortaszeletére, és hagyja, hogy a többiek továbblendítsék a beszélgetést. Ez persze csak annyit takar, hogy Kyungsoo tudós szemmel tanulmányozza a tortaszeletét – á, igen, Suho mesélte, hogy ő ért náluk legjobban a sütéshez-főzéshez -, Jongdae elégedetten nyammog, így végül Minseok az, aki meglepő módon megtöri a csendet.

- Neked mi volt a kedvenc emléked Suhóval? – pislog rám kíváncsi szemekkel, hirtelen felszólalása – vagy éppen felszólalásának tárgya – pedig a többiek tekintetét is rám vonzza. Kérdése után lenyelem az éppen számban lévő falatot, majd gondolkozni kezdek. Sok volt, nem is tudnék egyet kiemelni, azonban, amikor feltette a kérdést, egyetlen kép ugrott be hirtelen, úgyhogy azt mondom:

- Legutóbb Jejun meglátogattuk a Seongsan Ilchulbong csúcsot, ahonnan láthattuk a naplementét, és az jó volt – felelem őszintén, mindenféle titkolózás vagy szégyenkezés nélkül, hiszen most hál’ Istennek úgysem vesz minket kamera, és biztos vagyok benne, hogy ezt a történetet már ők is hallották. Mellesleg, a közvetlenségük és nyitottságuk miatt könnyebben tudok én is kitárulkozni, és már most azt érzem, hogy nem kell rejtegetnem előlük semmit. Jófej és életvidám srácok, ezért nem érzem kényszeredettnek a beszélgetésünket.

- Joonmyun hyungnak is tetszett – szól közbe Kyungsoo halkan, ám hangját – és szinte az egész jelenlétét is – elnyomja a két játékos bandatársa, akik hirtelen rögtönzött szerepjátékot adnak elő, melyben a rapper játssza Suhót, az énekes pedig engem.

- Ó, Jiyoung-ah…

- Ó, Joonmyun-ah – néznek egymásra tettetett színésziességgel, és már nekem kell erőlködnöm, hogy visszafogjam a nevetésemet. Chanyeol próbálja magára venni Suho szokásos lelkes mosolyát, és még össze is húzza a szemét, hogy az valamennyire hasonlítson a vezetőjük apró bogárszemére. Bandatársa pedig sűrűn pislogva, kislányos mosollyal és elvékonyított hangon játssza a szerepét, azaz engem. Nem is fordul meg a fejemben, hogy haragudjak rájuk, és gúnyosnak vegyem a szerepjátékukat, mert egyszerűen annyira jól jön ki az egész színjátékuk, hogy muszáj eltakarnom a kezemmel a számat, hogy ne nevessek fel hangosan, és zavarjam meg az előadásukat.

- Olyan szép ez a hely!

- Tudom – szorítja a kezét a szívéhez Jongdae, miközben átszellemült tekintettel néz mereven a távolba, mintha tényleg egy naplementét szemlélne maga előtt.

- És tudod, mi a szép még?

- Nem.

- Te ebben a gyönyörű fényben – vallja be Chanyeol komolyan, mire a nevetés egyszerre tör ki belőle, a színésztársából, a másik két bandatagból és belőlem.

Szégyenkezés nélkül, mindenki hangosan és vidáman nevet, és fogalmam sincsen, mennyi idő telik el, míg újra be nem áll a viszonylagos csend. Belesüppedek a boldogság érzésébe, és hagyom, hogy meleg takaróként borítson be. Hihetetlen, hogy ez a négy srác, akiket eddig alig ismertem, ilyen rövid idő alatt képesek voltak ennyire megnevettetni, és feldobni a napomat. Rendkívül hálás vagyok nekik, mert nem sok ember volt képes eddig ilyesmire.

- Na, de a lényeg, hogy hyung nagyon élvezi a veled való forgatásokat – jegyzi meg vigyorogva Jongdae, miután mindenki kineveti magát, majd ezután mind a négyen bólogató üzemmódba kapcsolnak. Érzéketlen és fagyos szívemet melengetik ezek a szavak, és nem is tudok erre mit mondani. Csak remélni tudom, hogy nem pirulok el nagyon.

- És te? – pillant rám Kyungsoo tágra nyílt szemekkel – Milyennek találod vele a forgatásokat? – kérdezi halkan, mégis határozottan cseng a hangja, és egyikük sem neveti ki a kissé szokatlan kérdése miatt. Sőt, úgy tűnik, hogy ez még izgatottabbá teszi őket, mint az, hogy melyik volt eddig a kedvenc pillanatom vele, mert mind a négyen intenzíven bámulni kezdenek.

Zavartan nyelek egyet, miközben próbálom összekaparni a gondolataimat, és valami komolyat, felnőtteset és értelmeset kinyögni. Mi van velem, hogy már a kommunikáció is nehezen megy, aminek pedig nem kéne? Ehhez kapcsolódik a munkám, ezzel foglalkozok nap mint nap, ám most mégis alig tudok kinyögni bármit is. Mi ez? Ez már tényleg a szerelem jele lehet?

- Nem szerepeltem még ilyen műsorokban, úgyhogy nem tudtam, mire számítsak – kezdem idegesen megköszörülve a torkomat, miközben egy tincsemet a fülem mögé tűröm. Hirtelen már senkit nem érdekel annyira a tortaszelete, mint néhány perccel ezelőtt, hanem sokkal jobban érdekli őket a válaszom – Joonmyun viszont tényleg mindent megtesz, hogy ne érezzem magam zavarban, és nagyon jó, hogy ennyire figyelmes. Néha csodálkozom, hogy mindig ugyanolyan pozitívan és lelkesen tud nekiállni minden feladatnak. És tényleg remek srác – vallom be felváltva a négy srácra pillantva, és büszke vagyok, amiért a hangom egy pillanatra sem remeg meg. Kívülről nem tudom, mi látszik rajtam, mert határozottan és büszkén próbálok állni velük szemben, ám legbelül olyan vagyok, mint egy zavart tinilány.

- Omo, omo! – csapja össze a tenyereit Jongdae, miközben kisfiúsan csibészes mosoly játszadozik az ajkain – Hogy én mennyire szeretem ezeket a szerelmes madarakat! Semmi rosszat nem tudnak egymásról mondani. Hát nem aranyosak? – pillant a többiekre a szívére helyezve a kezét.

- Dehogynem! – vágja rá ellentmondást nem tűrő hangon Chanyeol - Csakhogy te is tudd, mi szurkolunk nektek! – emeli ökölbe a kezét fülig érő vigyorral. A két szótlanabb tag a bandatársaik lelkesedését látva pedig csak udvariasan mosolyog, ám sem egyetértésük, sem ellenkezésük jelét nem nyilvánítják ki.

Csak fejcsóválva figyelem a fiúk reakcióját, mert egyszerre gyerekesen aranyosak és meglepően támogatóak. Hallani az olyan jelzőket, mint a „szerelmes madarak” és az „aranyosak” enyhén megremegtetik egyébként is egyre lágyabb szívemet, ezt azonban csak azzal próbálom leplezni, hogy legyintek egyet.

Ekkor nyit be hozzánk az egyik staff tag, hogy figyelmeztessen, hogy lassan el kéne kezdenünk készülődni az élő adásra. Hálásan bólintok a jelzésére, majd még megesszük a fiúkkal a süteményünket, és én még egyszer megköszönöm, hogy megleptek. Ezen felül persze az egész beszélgetésért hálás vagyok, a szavak azonban nem jönnek ki a számon. Úgyhogy csak boldogan mosolygok rájuk, és így újult erővel, feltöltődve és lelkesen kezdünk neki a Melody Monday legújabb adásának, ami ezután határozottan a kedvenc részem lesz.

Ha azt hittem, hogy az esküvőnkig csak a négy sráccal fogok találkozni, akkor nagyot tévedtem. Ugyanis a We Got Married stábja fellelkesülve azon, hogy én már több EXO taggal is találkoztam, és hosszabban elbeszélgettem, gondolta, hogy abból nem lehet baj, ha mindenkit megismerek.

Így hát azt az egyéni, titkos feladatot kapom május 2-án, hogy menjek el az EXO szöuli koncertjére, és ők majd utána segítenek engem bejuttatni a színfalak mögé. Természetesen privát, elkülönített helyet kapok, ahol rajongók és egyéb pletykára éhes népség nem láthat, így konkrétan a világosító mellett nézem végig az eszméletlenül színvonalas és fantasztikus koncertet.

Magam sem tudom, mit várok a fiúktól, hiszen a dalaikkal már kezdek egyre jobban ismerkedni, a tv képernyőjén keresztül élő fellépéseket is láttam tőlük, de azért arra nem számítok, amit végül kapok. A látványvilág, az összeállításaik, a színpadi hatások, a beleélésük, a precíz mozdulataik, a hihetetlen összhangjuk és a zseniális, magabiztos hangjuk olyan magasra teszik a lécet, hogy elgondolkodom rajta, a jövőben egyáltalán meg akarom –e fontolni, hogy koncertre menjek, mert az ezek után valószínűleg csalódás lenne. Félreértés ne essék, nem vagyok rajongólány típus, csak néhányszor voltam így koncerten, ám ahogy itt ülök, még ha a világosító és a WGM stábja mellett is, a műsor kameráinak kereszttüzében, egyszerűen mindennek ellenére nagyon jól érzem magam.

Nem tudom, hogy ez tényleg az előadásuknak köszönhető, vagy annak, hogy Joonmyunt ilyen módon még nem láttam, és őrült módra ver a szívem, akárhányszor az ő része következik. Mit kéne tagadni? Lenyűgöző hangját pontosan tudja, hogyan kell használni – hol lágyan, hol selymesen, hol sunyin, hol csábítóan énekel -, a tánclépései pedig mindig a helyén vannak. Az összeállításairól pedig ne is beszéljünk! Az elegáns vörös-fekete zakó-vászonnadrág kombó után a pasis fekete-fehér ing és farmer összeállítása pedig szintén képes a tekinteteket magára vonzani. Néha komolyan félek ránézni, mert tartok attól, hogy túlságosan látszódik rajtam, hogy mennyire képes zavarba hozni még ilyen távolságból is, amikor ilyen szerelésekben pasis mozdulatokat csinál, a Playboy során pedig nemes egyszerűséggel egy részem meghal. Erre nem voltam felkészülve, nagyon nem. A fránya büszkeségemet pedig sérti, hogy egy olyan idol, mint Joonmyun, képes ilyeneket kihozni belőlem, mert eddig soha sem tekintettem az idolokra másként, csupán munkatársakként, most vele kapcsolatban azonban valami egészen mást érzek. Még ha nem is kéne.

Egy szexi és kihívó Playboy után jól esik belesüppedni a Don’t go lágy és romantikus dallamába, amivel végül zárják az egész koncertet. Meglepődve pillantok az órámra, hiszen alig hiszem el, hogy máris vége. Annyira lekötött minden egyes produkciójuk, és ha nem is az, akkor a bejátszott kisfilmjük, hogy nem volt időm az idő múlásán gondolkozni. Már megint meglepődöm magamon: én, aki folyamatosan rohanok, hogy mindenhová időben érjek, és mindig az órámat bámulok, tényleg ennyire bele tudtam feledkezni valamibe? Komolyan gyógyszereket kéne szednem, ha így folytatom, ugyanis 25 évesen már nem kéne így viselkednem.

Az utolsó dal után én is állva és büszke mosollyal tapsolom a fiúkat. A stáb addigra már elkezd szedelődzködni, és hívogatnak is valakit, meg mutogatják, merre menjek, így a fantasztikus koncert után nem hiányzik a pattogásuk és problémázásuk. Percekbe telik nekik, mire titkos kis utakat keresnek, hogy a második emeletről el tudjanak juttatni engem a földszintre, ahol a fiúk öltözője van, úgy, hogy ne fussunk össze rajongókkal vagy fotósokkal. Utána még több időbe telik, míg az EXO menedzserét rábírják arra, hogy emlékezzen, hogy ő már beleegyezett a látogatásomba, így végül nehézségek és időhúzás árán, de tiszta lesz a terep, és rám bízzák a feladatot, hogy nyissak be a fiúkhoz.

Próbálom mellőzni a szemrehányó pillantást, de nem tudom, mennyire sikerül. Nem is érdekel, inkább a lehető leghatározottabban és legcéltudatosabban lenyomom a kilincset, és benyitok.

Először csak azt veszem észre, hogy az EXO jelenlévő kilenc tagja – tekintve, hogy Tao most éppen gyengélkedik a hírek szerint – elhallgat, és fáradtan pislog rám, miközben még izzadt homlokuk törölgetésében is megállnak. Mind lihegnek még, levegő után kapkodnak, és látszólag ők sem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Aztán többen meglátják mögöttem a kamerásokat, mások valószínűleg felismernek engem, míg végre megtalálom Joonmyun tekintetét is, akinek pedig hihetetlenül jól látszik, mennyire megváltozik a reakciója. Komoly, fáradt, fásult vonásai hirtelen ellágyulnak, szinte sápadtnak tűnő arcába halvány szín költözik, míg szája széle pedig egyre jobban felkunkorodik. Szemei is mosolyogni kezdenek, és akkor már én sem tudom rejtegetni az érzéseimet.

- Á, Jiyoung-ssi! – szólal meg mégis először Chanyeol lelkesen, majd megborzolja ezüstösfekete haját, ami így még inkább össze-vissza áll. Fülig érő vigyora úgy tűnik, hogy még egy több mint egy órás kimerítő koncert után sem tűnik el az arcáról.

- Annyeonghaseyo! Park Jiyoung vagyok – mutatkozom be illően – jobb ötletem nem lévén -, majd udvariasan meg is hajolok, mire mindenki követni kezdi a példámat, ám a szavaik nagy része összemosódik.

- Gyerünk, gyerekek, akkor mi is mutatkozzunk be rendesen! – kiáltja Joonmyun lelkesen, majd összecsapja a tenyerét. Ki-ki fáradtabb, ki-ki viszont inkább csak szórakozott mosollyal megforgatja a szemét, de azért mindnyájan egy helyre csoportosulnak, és ugyanúgy bemutatkoznak, ahogyan legutóbb hallottam a négy sráctól. Utána a műsoromba meghívott kis csapat kivételével mindenki egyesével elmondja a nevét és a titulusát a bandában, és, amikor Baekhyunon van a sor, akkor nevetve megjegyzi:

- Byun Baekhyun szolgálatára, kisasszony – hajol meg színésziesen – Nem hittem volna, hogy egy izzadtságszagú, büdös öltözőben találkozunk először, de remélem, ez sem von le semmit a találkozásunk értékéből – fűzi hozzá szemöldökét vonogatva, mire Jongdae, Chanyeol és Jongin hangosan felröhögnek, Sehun próbálja elnyomni sunyi vigyorát, Yixing a távolba merengve gondolkozik, Minseok és Kyungsoo szokás szerint csak udvariasan bólintanak, Joonmyun pedig elnéző mosollyal megveregeti Baekhyun vállát.

- Rólad nem olyan fontos, hogy milyen lesz az első benyomása – cukkolja a vezető büszkén kidüllesztett mellkassal, mire a másik srác kihívóan felvonja a szemöldökét.

- Lehet, hogy nem, de én tudok rólad olyan sztorikat mesélni, amiknek nem örülnél – vág vissza pimaszul, a banda reakciója pedig egy egybefolyó „óóóó”-zás lesz.

- Ezért nem foglak kettesben hagyni vele – zárja le a szórakozott szócsatát a vezető összefonva a karjait a mellkasa előtt, miközben tekintete újra rám siklik. A szám automatikusan kunkorodik felfelé, ám ahogyan észreveszem, hogy konkrétan mindenki engem bámul, és még a kamera is vesz, inkább elszakítom róla a tekintetemet.

- Joonmyun hyung állandóan rólad beszél, úgyhogy örülünk, hogy végre megismerhetünk – szólal meg Jongin mély, mégis lágy hangján, és most veszem csak észre, hogy milyen magas. Jó, mondjuk tekintve, hogy az én alacsony termetemmel nekem még Suho is magasnak számít, ezért a táncos akár égimeszelő is lehetne. Nem baj, ezért találták ki a lányoknak a magassarkúkat.

- Ez ilyen meglepetés feladat? – pislog felém Yixing nagy szemekkel, ám a kérdése a többiek fantáziáját is izgatja, ugyanis azok is, akik eddig csak zavartan a földet bámultak, ők is felpillantanak.

- Igen – bólintok rá – El kellett jönnöm a koncertetekre, és utána meglátogatni titeket – fűzöm hozzá magyarázóan, mire kilenc bólogatást kapok válaszul. Az össznépi reakció után mindig Joonmyunt is megfigyelem, és nála sem marad el a szokásos büszke, boldog tekintete, a vidámságtól csillogó, mosolygó szempárja és a fáradhatatlan lelkesedése.

- És tetszett? – kíváncsiskodik a férjjelöltem reménykedő tekintettel.

- Igen, tetszett – bólogatok komolyan, majd nem bírom megállni, hogy ne tegyem hozzá – Hihetetlen összhangban mozogtatok, és minden dalnak megvolt a maga különlegessége. Úgyhogy nagyon élveztem – vallom be nemes egyszerűséggel, mert ez az igazság. És, ha eddig olyan igazságot is kimondtam kamerák előtt, ami talán megsérthette Joonmyunt, akkor most olyat is kimondhatok, ami viszont biztosan nem fogja.

- Még a Playboy-t is? – veti fel Jongdae leplezetlenül csintalan mosoly kíséretében, kérdése azonban hirtelen megfagyasztja a levegőt – Csak vicceltem! Nehogy válaszolj erre! – legyint lazán, majd jót nevet az én és a többiek reakcióján is. Ezután mindenki egy kicsit felenged, Suhón pedig egyszerűen látni lehet, ahogyan átsuhan rajta a hála és a megkönnyebbülés.

Ezután kicsit kevésbé zavaros vizekre evezünk, ahogyan a fiúk közül inkább Baekhyun, Jongin, Chanyeol és Jongdae kérdezgetnek arról, hogy melyik dal tetszett legjobban, melyik koreográfia volt szerintem a leglátványosabb, tetszett –e az El Dorado során a fénycsöves megoldás, mit szóltam az összeállításaikhoz, és természetesen az, hogy mi volt a véleményem a férjjelöltem szerepléséről. Nem is leplezem csodálatomat, ám nem kelek ki magamból annyira, mintha mondjuk egy perccel a koncert után kérdezték volna ugyanezt, feleletem viszont így is egy ezer wattos mosolyt csal ki belőle. Ezt akár órákig is képes lennék elnézni.

Ekkor azonban benyit az EXO menedzsere, hogy a fiúknak szedelődzködniük kéne, mert menniük kell egy fotósorozatra. Mindenki egy kicsit elszontyolodik, és ez melengeti a szívemet, mert nem hittem volna, hogy a srácok ilyen barátságosak és elfogadóak lesznek. Hát már megint tévedtem.

- Akkor további jó munkát nektek, és sok sikert a promotálások lezárásához! – kívánom hajolgatva, majd boldog mosollyal állok meg előttük. Hirtelen elgondolkozom azon, hogyha ugyanakkor találkoztam volna a banda többi tagjával, mint Joonmyunnal a legelső alkalommal, akkor lehetséges, hogy egy teljesen más Jiyounghoz lett volna szerencséjük. Ugyanis a műsor és a srác hatására sokkal könnyebben meg tudom találni a hangot az emberekkel, nem vagyok már velük olyan távolságtartó, és könnyebben is kimondom a komolyabb érzéseimet. Amíg viszont az EXO-s srácokról és a vezetőjükről van szó, addig ezt abszolút nem is tudom bánni.

- Neked pedig sok sikert a műsorhoz! – szólal meg Sehun angyalian kisfiús mosolyával, mire a többiek is valószínűleg jókívánságokat mondanak, de mivel mind egyszerre beszélnek, így nem sok értelmeset és használhatót tudok kiszűrni belőle.

- Hwaiting, Jiyoung-ah! – emeli fel ökölbe szorított kezét Joonmyun, reakcióját látva pedig mindenki utánozni próbálja – ki-ki inkább a poén, ki pedig a támogatás kedvéért.

Csak zavart mosollyal újra meghajolok, mert nem tudom, mit kéne tennem. Legutóbb öleléssel köszöntünk el, de az bensőséges és kamerák nélküli pillanat volt, úgyhogy most egy ilyen búcsúzás nem tűnne számomra túl helyénvalónak. Akkor hát mit csináljak? Intsek neki? Csak mosolyogjak rá?

- Jaj, ne legyetek már ennyire szégyenlősek! – szólal meg Baekhyun látva, hogy egyikünk sem tud mit kezdeni a helyzettel. Tettetetten lebiggyeszti az ajkait, miközben közém és Suho közé sétál, és kicsit közelebb tol minket egymáshoz – Nyugodtan öleljétek meg egymást! Majd eltakarjuk Sehun szemét – kacsint felénk játékosan, az említett azonban csak száját elhúzva felhorkan.

- Már megint miért kell felhozakodnod azzal, hogy én vagyok a maknae? – kérdezi sértődötten – Legalább nem vagyok annyira öreg, mint te – veti oda az énekesnek, aki csak megvonja a vállát, egyáltalán nem zavartatva magát.

- De akkor saját felelősségre nézel oda. Ne mondd, hogy én nem szóltam! – figyelmezteti a fiatalabbat, mintha olyan hihetetlenül fiatalokat megrontó jelenetet akarnának összehozni, nem pedig egy ártatlan ölelést.

Ha nem lennék ennyire zavarban, akkor valószínűleg jobban értékelném a civakodásukat, ám a gyomromban keletkező csomóval nem könnyű akár egy mosolyt is erőltetni magamra. Meg szeretném ölelni Joonmyunt, ezt nem is tagadhatom. Újra érezni szeretném gránátalmás tusfürdőjének illatát, meleg karjait a testem körül, bolyhos pulóverének érintését, szapora szívverését az enyém mellett. Érezni szeretném, hogy ez milyen hatással van minden idegszálamra, a nyughatatlan szívemre és a remegő bensőmre. Érezni szeretném, hogy ez mennyire helyesnek tűnik mellette.

Ám kamerák előtt nem merek lépni, és magam sem tudom, örülök –e vagy sem, amikor a fiú mégis megteszi helyettem. Esetlen, ártatlan, rövid ölelésre futja tőlünk, azonban nekem ez is elég ahhoz, hogy bizsergés töltse be az egész testemet. Ölelésünk másodperceire a fiúk is elhallgatnak, s csak akkor kezdenek ujjongani, amikor már kiválunk az ölelésből. Valahonnan még egy „yehet”-et is hallok.

Mosolyogva integetnek az EXO tagjai, ahogyan kisétálok az öltözőjükből, én pedig megőrzöm magamban ezt a képet, míg el nem hagyom a stadiont. A vidám, szeretetteljes tekinteteket, a kíváncsiságtól csillogó szemeket, a barátságos integetéseket és Joonmyun boldog, elégedett, ugyanakkor meglepett és kicsit zavart mosolyát.

És bár tudom, hogy mindezt kamera vette, most már mégsem tűnik olyan rossz ötletnek az az ölelés. Így is megvannak azok a pillanataink, amelyek csak a mieink, és amelyeket csak magunknak fogunk megtartani, nem pedig a közönségnek. A Somethingos beszélgetéstől kezdve egészen addig, amíg az EXO-s Melody Monday adás után fel nem hívtam a fiút, hogy megköszönjem neki a meglepetésemet.

Talán bűnös vagyok, és nem cselekszem helyesen, hogy élvezem ezeket a pillanatokat. És lehet, hogy szenvedni fogok emiatt, de jelen pillanatban nem számít. Így szeretnék bűnös lenni legközelebb is.

❤   ❤   ❤

Drága Olvasók!

Remélem, hogy élveztétek ezt a fejezetet, főleg, hogy ez volt eddig a leghosszabb, és még az EXO tagjai is felbukkantak. Ígérem, többet is lesznek benne a fiúk, és ugyanígy fel fogják dobni a fejezetet! *-*

Bármennyire is sokat szerepeltek benne a fiúk, azért Jiyoung és Joonmyun kapcsolatáról is olvashattatok. Végre most már a nő is bevallja magának, hogy hiányzik neki az idol, és szépen lassan nem érzi magát bűnösnek emiatt. ^^

Vigyázzatok magatokra! <3

Szeretettel,

Yoonah